Közélet

Hamarosan indul a rókák vakcinázása: ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben Kecskeméten és környékén

Október 5-től indul a repülőgépes rókavakcinázás az ország keleti és déli vármegyéiben, ezzel párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az egyes területekre vonatkozó időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat értesíti a lakosságot. A külterületeken plakátokkal figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, továbbá az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih honlapján is megtalálható.

CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYÉBEN ÍGY ALAKUL A VAKCINÁZÁS

Bács-Kiskun vármegyében október 7. – október 27. között kerül sor a rókák vakcinázására, amikor az ebzárlat érvénybe lép. A településlistát a pontos részletekkel ITT éred el.

KISREPÜLŐGÉPEKRŐL JUTTATJÁK KI A VAKCINATARTALMÚ CSALÉTKET

A közleményben ismertetik, hogy az immunizálás során kisrepülőgépek segítségével juttatják ki a mintegy 670 000 vakcinatartalmú csalétket az érintett több mint 27 000 négyzetkilométernyi területre. A művelet ezúttal sem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket.

Forrás: Nébih

AZ ÉRINTETT TERÜLETEKEN A RÓKÁK TÖBB, MINT HÁROMNEGYEDE FELVETTE A VAKCINÁS CSALÉTKET

A Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a vakcinázás eredményességét. Az előző évek adatai azt mutatják, hogy az immunizálásban érintett területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.

A veszettséget főként a vörös róka terjeszti, amelynek hazai állománya nagyságrendileg hatvanezer egyed. A veszettség egyaránt veszélyes a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre is, emiatt a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott – írják a közleményben.

IDÉN AUGUSZTUS 31-IG 16 VESZETTSÉGESETET ÁLLAPÍTOTTAK MEG

Felidézik, hogy a betegség Magyarország keleti szomszédainál, Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul. Két éve Magyarországon is megváltozott a veszettség helyzete: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és a román határ közelében 2022-ben és 2023-ban összesen 20, idén augusztus 31-ig pedig 16 veszettségesetet állapítottak meg a szakemberek. A betegség behurcolása vélhetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása által következett be.

INDOKOLTAK A VÉDEKEZŐ INTÉZKEDÉSEK

A Nébih hangsúlyozta, a tapasztalatok megerősítik, hogy indokolt a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, mint például a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező vakcinázása, a veszettséggyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóságnak.

A VESZETTSÉG GYANÚJÁT KÖTELEZŐ BEJELENTENI

A közleményben a Nébih felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelezettség. Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb