Mindenmás

Két tizenéves meglovasított egy légpuskát Kalocsán, majd meglőtték a szomszédos telken szaladgáló kiskutyát vele

Lopások mellett állatkínzásért is felelnie kell annak a fiatalkorúnak, aki az ellene folyamatban lévő eljárás ellenére sem hagyott fel a bűnelkövetéssel, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

PARKOLÓ AUTÓKBÓL LOPOTT

Tájékoztatásuk szerint egy kalocsai lakos azért tett feljelentést április első napjaiban a rendőrségen, mert egy ismeretlen a házuk előtt parkoló autókból különféle értéket tulajdonított el. A rendőrök hamar megtalálták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 16 éves uszódi lakost, akit a lopás miatt gyanúsítottként kihallgattak. A fiú a nyomozás első szakaszában szabadlábon védekezhetett, azonban az ellene folyamatban lévő rendőrségi eljárás dacára nem hagyott fel a bűnelkövetéssel.

MEGLŐTTEK EGY KISKUTYÁT

Június 2-án egy 19 éves férfivel bementek egy nyitott tanyaépületbe, ahonnan többek között meglovasítottak egy légpuskát a hozzá tartozó lövedékekkel. A fiatalok a fegyverrel meglőtték a szomszédos telken szaladgáló kiskutyát, majd a hazaérkező tulajdonos láttán elmenekültek.

MÁR MÁSNAP ELFOGTÁK ŐKET

A duót a kalocsai rendőrök már másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az újabb lopás, valamint az állatkínzás miatt. A fiatalabb elkövetőt immár őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg társa szabadlábon védekezhetett. A nyomozók a bűnelkövetők ügyében a vizsgálódást a napokban befejezték. Ellenük vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb