Mindenmás

19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

Tegnap egy 19 éves lány Kecskeméten, a Batthyány utcában közlekedett a belső sávban. Előtte egy férfi balra akart kanyarodni, ám a lány a záróvonalat átlépve előzni kezdte a sofőrt, és a szabálytalan – már-már életveszélyes manőver során – neki is ütközött a vétlen autósnak. A felelőtlen gépjárművezető ráadásul egy parkoló autót is összetört.

A rendőrség kiemelte, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a jogosítvány megszerzésével rutint még nem szerez a sikeres vizsgázó. Hosszú évek tapasztalata kell egy autó biztonságos vezetéséhez, azonban a váratlan helyzetek még a sokat tapasztalt sofőröket is meglephetik.

TÖBB KARAMBOL IS TÖRTÉNT

“Az utóbbi időben több olyan karambol történt megyénkben, amelyet friss vezetői engedéllyel rendelkező fiatal okozott” – írta meg a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség. A posztot figyelemfelhívásnak szánták: “nem azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy esetleg a fiatalok nem tudnak vezetni, inkább azt, hogy a közlekedés veszélyes üzem, és nagy odafigyelést igényel bármely korosztály képviselője is fogja a kormányt. Mindenkit arra kérünk, hogy óvatosan, felelősségteljesen, a saját és mások életére, testi épségre vigyázva vezessen – hangsúlyozták a posztban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb