Közélet

Mérföldkőhöz ért a Budapest-Belgrád-vasútvonal, Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc is lejött Bács-Kiskunba megtekinteni a munkálatokat

„Ma az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok. Ez az eddigi legfontosabb mérföldkő az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése során” – ezzel a szöveggel jelentkezett Szijjártó Péter Kiskőrösről, ahonnan néhány fotót is mellékelt a bejegyzéséhez az utolsó simításokról, és arról is, ahogyan kezet fog Mészáros Lőrinccel, a vasútvonalat építő V-Híd tulajdonosával.

Szijjártó azt is kiemelte, hogy jövő év végére már teljesen kész lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza, szerinte ez egy új korszakot nyit a Budapest és Belgrád közötti vasúti közlekedésben. A V-Híd és partnerei 150 kilométeres kétvágányú vasúti pályát építettek meg – írta.

MÉG ZAJLIK A MUNKA

Szijjártó a V-Híd gépbemutató ünnepségén azt is mondta, hogy „egyes állomásokon még zajlik a munka, készítik elő a biztosítóberendezések telepítését is. Ezt követik majd a felsővezeték-építési munkálatok, az oszlopokat már látjuk is, és a budapesti szakasz kivitelezése is kezdetét vette” – mondta. A gépbemutatón ott volt Szijjártó és Mészáros mellett Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója és Budai Gyula miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője is – írja a Telex.

A LEGVERSENYKÉPESEBB TEHERSZÁLLÍTÁSI ÚTVONAL

Szijártó Péter szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal jelentős hasznot hoz majd Magyarország számára: egyrészt minden korábbinál közelebb hozza a szomszédos Szerbiával, másrészt ez lesz a legversenyképesebb teherszállítási útvonal a dél-európai kikötőkbe érkező, Nyugat-Európába tartó távol-keleti áruk számára. Aláhúzta, hogy az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi forgalom értéke évi 800 milliárd euró körül van, ez Kelet-Ázsia egésze esetében több ezer milliárd eurós nagyságrendet képvisel.

Fotók: Szijjártó Péter FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb