Mindenmás

Fényes nappal, a nyílt utcán támadtak rá egy kecskeméti lányra – végül a rendőrség épületébe menekült be

A Kecskeméti Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy férfi a nyílt utcán hosszas üldözést követően kiskorú ismerősét elkapta és visszatartotta azért, hogy az időközben odaérkező női társa bántalmazza. A megtámadott lány a rendőrség közelben lévő épületébe menekült.

Mint kiderült, a büntetőügy sértettje egy 17 éves kecskeméti lány, aki egy korábbi konfliktus miatt tartott a nála erősebb testalkatú, az ügyészi megfoglamazás szerint szemmel láthatóan fizikai erőfölényben lévő női vádlottól, és igyekezett őt elkerülni.

VÉLETLENÜL ÖSSZEFUTOTTAK

Ennek ellenére 2024. április 12-én délelőtt Kecskemét belvárosában véletlenül összefutottak és a vádlottak a nyílt utcán üldözőbe vették őt. Hosszas hajsza után a férfi vádlott utolérte a kiskorút és a karjánál fogva visszatartotta mindaddig, míg női társa oda nem ért. Ekkor hangos szóváltás alakult ki közöttük, melynek során a női vádlott a hajánál fogva a földre rántotta a lányt és behúzta a parkoló autók közé. A bántalmazásnak csak a szemtanúk közbelépése vetett véget. A kiskorú kihasználva a helyzetet, futásnak eredt és az utána loholó női vádlott elől a helyi rendőrség közeli épületébe menekült.

A sértett a támadás során testszerte horzsolásos és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, a nőt garázdaság, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta meg és büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban (tárgyalás mellőzésével) végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta velük szemben. A Kecskeméti Járásbíróság a vádlottak bűnösségét a váddal egyezően megállapította és a férfival szemben 1 év 6 hónap börtön-, a nővel szemben 1 év 2 hónap fogházbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását mindkét esetben 3 évre felfüggesztette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb