Közélet

A kalocsai kórházból a bajai kórházba költöztettek át magukra hagyott csecsemőket és kisgyerekeket

A kalocsai kórházból a bajai kórházba költöztettek át magukra hagyott csecsemőket és kisgyerekeket, miután állítólag bezárt a kalocsai gyermekosztály, ahol a gyerekek születésük óta éltek – tudta meg a Népszava. Olyan kisgyerekekről van szó, akiket a szüleik otthagytak születésük után.

A lap a megyei kórház közleményét idézve azt írta, hogy a kisgyerekeket azért költöztethették át, mert „a több napos kórházi bent fekvést igénylő betegek kezelését nagyobb méretű centrumkórházakba szervezik.”

CÁFOLJÁK, HOGY A KALOCSAI GYERMEKOSZTÁLY BEZÁRT VOLNA

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) elismerte, hogy átszállítottak gyermekeket egyik kórházból a másikba, de azt nem közölték, hogy ez hány babát érintett. A lépést azzal indokolták, hogy így biztosítják a legmagasabb szintű ellátást, gondozást. Azt azonban cáfolták, hogy a kalocsai gyermekosztály bezárt volna.

A LEHETŐ LEGJOBB ORVOSI ELLÁTÁS

Nem is olyan rég a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház a közösségi oldalán szólalt meg a kalocsai helyzettel kapcsolatban. Azt írták, hogy a vezetés számára kiemelten fontos, hogy a Kalocsán és környékén élő gyermekek a lehető legjobb orvosi ellátást kapják. A kórház az elmúlt hónapokban folyamatosan vizsgálta a gyermekosztály működésének lehetőségeit, figyelembe véve a szakmai minimumfeltételeket, az orvosi erőforrásokat, a betegforgalmi adatokat és a fenntarthatósági szempontokat. A kalocsai szülészeti- és gyermekellátással kapcsolatban a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója, Dr. Óváry Csaba, egyeztetést kezdeményezett Dr. Bagó Zoltán polgármesterrel és Font Sándor országgyűlési képviselővel.

BIZTOSÍTJÁK A GYEREKEK MEGFELELŐ ELLÁTÁSÁT

“A kórház szakemberei egy olyan megoldást dolgoztak ki, amely biztosítja a gyermekek megfelelő, folyamatos ellátását Kalocsán anélkül, hogy veszélyeztetné a betegbiztonságot. A gyermekgyógyászat területén az elmúlt évtizedekben olyan fejlődés tapasztalható, melynek okán a korábban fekvőbeteg-ellátást igénylő betegségek nagy része ambuláns formában, járóbeteg-ellátás keretében kezelhető. A fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban ezért a súlyosabb, több napos kórházi bent fekvést igénylő betegek kezelését nagyobb méretű centrumkórházakba szervezik. Ennek oka, hogy az ellátáshoz szükséges háttérszakmák ezekben az intézményekben mind jelen vannak, ez szolgálja legnagyobb mértékben a betegbiztonságot. A betegforgalmi adatok a fentieket Kalocsán is alátámasztják” – emelték ki.

MAGAS A BÉRIGÉNY

Hozzátették, hogy ezen felül a gyermekosztályra jelentkező orvos bérigénye (havi nettó 5,5 millió Ft) az ellátandó betegek alacsony számához viszonyítva irreálisan magas, az általa kialakult bérfeszültség pedig az egész telephely működését veszélyezteti.

“Mindezek alapján Bács-Kiskun Vármegyében is a nyugat-európai mintáknak megfelelő, a betegbiztonságot az egyéni érdekek fölé helyező, modern ellátási struktúra kialakítása kezdődött meg, egyeztetve a hazai gyermekgyógyász szakmával is” – írták. Az egyeztetésen a résztvevők között konszenzus született az alábbi közös célokban:

  • Gyermekambulancia kialakítása, amely a sürgős eseteket helyben látja el, és kizárólag indokolt esetben irányítja tovább a gyermekeket magasabb progresszivitási szintű intézményekbe.• Ügyeleti időben és hétvégén a kórház telephelyén folyamatosan rendelkezésre álló, az Országos Mentőszolgálat által gyermekellátásban jártas háziorvosokkal biztosított alapellátási ügyeleti szolgáltatás áll kis betegeink rendelkezésére. A kórházi befektetést igénylő eseteket a Kalocsához közelebb fekvő Tolna vármegyei kórház sürgősséggel fogadja.
  • Szakrendelések bővítése: pulmonológia, endokrinológia, gasztroenterológia, kardiológia szakterületen havi rendszerességgel.

Hozzátették, hogy az ügyeleti rendszer és a szakrendelések megerősítésével a helyi családok továbbra is számíthatnak a megfelelő szintű egészségügyi ellátásra. Dr. Óváry Csaba főigazgató, vármegyei intézményvezető, Font Sándor országgyűlési képviselő és Dr. Bagó Zoltán polgármester egyetértettek abban is, hogy közös cél a további aktív ágyszámcsökkentés megakadályozása, és a kalocsai kórház D épület felújításának szorgalmazása. “A betegbiztonságot garantáló, szakmailag megalapozott és hosszú távon fenntartható megoldások kidolgozása érdekében Intézményünk továbbra is nyitott az érdemi szakmai egyeztetésekre minden érintett féllel” – hangsúlyozták.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb