Közélet

Friss részletek: a MÁV-csoport minden járatára, a vonatokra és a buszokra is érvényes lesz a késési biztosítás

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára, vonatra és a buszra egyaránt vonatkozik – hangsúlyozta Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A vezérigazgató szerint a késési biztosítás objektív felelősségen alapul, ezt semmilyen körülmény nem írja felül. A célállomásra 20 percnél nagyobb késéssel érkezők visszakapják a jegyár felét. Bérlettel utazók a következő bérlet vásárlásakor 10 százalék kedvezmény vehetnek igénybe, ha az érvényességi idő alatt legalább ötször késett a járatuk – ismertette az MTI szerint Hegyi Zsolt.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ESETÉN NINCS TEENDŐNK

Azt is elmondta, hogy az online jegyvásárlás esetén az utasnak nincs teendője, a rendszer tudja, hogy az adott vonat késett 20 percet, erről üzenetet küld, és automatikusan utalja a visszajáró összeget. Papíralapú jegynél 48 órán belül bármelyik pénztárban lehet kérni a visszatérítést. A pénztáros a jegy kódját beolvassa, a rendszer megmutatja, hogy jár-e a visszatérítés, ha igen, ki is fizetik azt, vita esetén az ügyfélszolgálathoz kell fordulni.

MEGÚJULÓ MOZDONYÁLLOMÁNY

A vezérigazgató szólt arról is, hogy megújítják a MÁV mozdonyállományát. A következő év végéig 100 bérelt mozdony érkezik a flottába, jelentős részük 6-8 éves korszerű jármű, illetve 15 dízel mozdony is lesz közöttük. A beérkező mozdonyok elsősorban az Intercity vonatokon állnak forgalomba, a tervek szerint nyáron már minden Intercity vonatot korszerű mozdonnyal közlekedik. A korszerűbb járművekkel sokkal jobban lehet tartani a menetrendet – jegyezte meg.

ELŐRE TUDJÁK MAJD, MELYIK JÁRAT LESZ KLÍMÁS A NYÁRON

Hegyi Zsolt beszámolt arról, hogy az utasok a nyári időszakban előre tudhatják majd, hogy mely járat klímás. Nyáron azt is biztosítani fogják, hogy a településekre, ahová alapesetben nem klimatizált járatok járnak, naponta legalább egy járat klimatizált legyen. Kitért arra is, hogy a nyár a nagy karbantartások időszaka is, illetve egész évben végzik a mosdófelújításokat, az év végére 1200 mosdó megújul a vasúti és az autóbuszállomásokon.

JAVÍTJÁK AZ UTASTÁJÉKOZTATÁST

Javítják az utastájékoztatást; példaként említette, hogy a haváriaközpontból már több vonat fedélzetén el tudják mondani az utasinformációt, képernyőre tudnak írni, a jegyvizsgálókat telefonon érik el, hogy ők is tudják az utasokat tájékoztatni. Olyan helyen, ahol sokan várakoznak, személyesen is tájékoztatást adnak a rendkívüli helyzetről – mondta Hegyi Zsolt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb