Közélet

Orbán Viktor: „az ukránok már az okostelefonodban vannak”

„A bezzeg románozásnak vége van, Romániában komoly küzdelem folyik a gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében” – mondta a Kossuth rádióban Orbán Viktor, akit Kolozsváron ért a reggel és a rádió műsora is. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy régen azt mondták, „az oroszok már a spájzban vannak, ma azt mondhatjuk, hogy az ukránok már az okostelefonodban vannak”. A műsor végén „politikai véleménytől függetlenül” gratulált a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlónak is.

Orbán Viktor az RMDSZ kongresszusán vesz részt Kolozsváron, szerinte kötelessége a magyar miniszterelnököknek, hogy néha részt vegyenek a külhoni szervezetek eseményein. „Abban a megtiszteltetésben is részünk van, hogy a román miniszterelnök is itt van” – mondta a Telex összefoglalója szerint. A miniszterelnök szerint kevés olyan ország van a világon, amelyek között olyan a történelmi viszony, mint Románia és Magyarország között, de ők a békét minden szomszéddal fenn akarják tartani.

VÉGE VAN A BEZZEGROMÁNOZÁSNAK

„Egy trehány, rendetlen, szegény életmódot folytató szomszéd leértékeli a te házadat is” – mondta a szomszédi viszonyokról Orbán. Szerinte Magyarország ezért abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, különösen, hogy jó kereskedelmi partner. A „bezzeg románozásnak” szerinte vége van, csak át kell nézni a határ túloldalára, mert a románoknál „komoly küzdelem folyik” a gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében. A miniszterelnök arról beszélt, hogy egy olyan gazdaság „nem lehet rossz bőrben”, ami ilyen gazdasági lépésekre képes – itt arra utalt, hogy például a kis- és közepes vállalkozások is kapnak fix 3 százalékos hitelt.

A MEGYEI KÓRHÁZAKAT ERŐSÍTENI KELL

A kormányfő a magyar mezőgazdaságról is beszélt: szerinte az ellenzék hiába állítja, a magyar mezőgazdaság nem erős, „hiába tűnik úgy a belvárosi betonról, hogy nem”. Majd a kórházakkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a megyeiket erősíteni kell, te 18 nagyon erős megyei kórházra van szükség, a nagy centrumkórházas rendszer szerinte teljesen más mint a magyar. Ezután ismét Ukrajnára tért vissza, szerinte az ukránok nyakig beépültek az országban és a „nemzeti kormány” leváltását akarják elérni, „van pártjuk is, a Tisza Párt”. Majd a tiszás adatok kiszivárgásáról beszélt.

AZ UKRÁNOK MÁR AZ OKOSTELEFONOKBAN VANNAK

„Régen azt mondták, hogy az oroszok már a spájzban vannak, ma azt mondhatjuk, hogy az ukránok már az okostelefonodban vannak” – fogalmazott. itt arra utalt, hogy a hírek szerint egy interneten terjedő fájl szerint kiszivároghatott 18 ezer felhasználó személyes adata a Tisza Párt alkalmazásából, és a közzétett személyes adatok alapján a lap arra következtetett, hogy egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott a Tisza Párt alkalmazásának fejlesztésén.

MAGYAR NOBEL-DÍJ

A műsor utolsó percében jutott idő Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjára is. „Minden Nobel-díj különleges jelentőséggel bír, olyan mint az olimpia aranyak” – mondta a miniszterelnök. Szerinte a magyarok azért vannak a világon, mert olyan teljesítményt tesznek le a világ asztalára, mint amire annak szüksége van.

„Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak függetlenül a stílusirányzattól, irodalmi ízléstől, sőt függetlenül a politikai véleménytől – mert Krasznahorkait Lászlót nem nevezném a Fidesz szavazói magjához tartozó írónak”

– mondta Orbán. Majd úgy folytatta, hogy ezt nem pártszempontok alapján, és nem politikai szemüvegen keresztül kell nézni, hanem a „nemzeti szemüveget” kell feltenni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb