Mindenmás

Halálos baleset történt Bács-Kiskunban, teljes szélességében lezárták az 51-es főutat (frissítve)

Hétfőn délelőtt egy kamion és egy személygépkocsi karambolozott az 51-es főúton, Szalkszentmárton határában, a 64. kilométer közelében. Az autóban egy ember utazott, akit a műszaki mentést végző dunaújvárosi hivatásos, a kunszentmiklósi önkormányzati és a szalkszentmártoni önkéntes tűzoltók emeltek ki a járműből.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint teljes szélességében lezárták az 51-es főút érintett szakaszát, amelyre sok törmelék és motorolaj is került.

FRISSÍTVE: SAJNOS HALÁLOS VOLT A BALESET

A rendőrség tájékoztatása szerint sajnos az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelte, hogy hétfőn délelőtt a Tass felől Dunavecse irányába közlekedő személygépkocsi vezetője a főút 64. kilométerénél eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szemből érkező teherautóval. A személyautó vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe. A katasztrófavédelem azt közölte: az 51-es főutat teljes szélességében lezárták.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb