Vučić a Szerbiában talált robbanószerkezetekről: hallgatunk, amíg nem tudjuk mi történt, és amíg a magyarországi választások le nem zárulnak
Aleksandar Vučić szerb elnök úgy nyilatkozott, mindaddig hallgatnak, amíg nincs pontos információjuk a húsvétvasárnap Szerbia területén talált robbanóanyagról, továbbá mindaddig, amíg le nem zárulnak a magyarországi választások. Az elnök emellett kiemelte: „szégyelljék magukat” azok, akik szerint a szerb hadsereg bele akart avatkozni a magyar választásokba.
„Ami pedig azokat illeti, akik azt állítják, hogy a szerb hadsereg be akart avatkozni a magyar választásokba – szégyelljék magukat” – mondta Alekszandar Vucsics szerb elnök a szerb N1 tudósítása szerint; a tudósítást a Telex szúrta ki.
SZERETNÉ, HA ORBÁN NYERNE, DE NEM TENNÉNEK ILYET
Hozzátette, soha nem titkolta, hogy szeretné, ha Orbán Viktor nyerne a választáson, ám az eszébe sem jutna, hogy a szerb hadsereget felhasználva beavatkozzon egy másik ország választásába.
„És ezért hallgatunk. És ez így lesz mindaddig, amíg nem tudjuk biztosan, mi történt, és főleg amíg a magyarországi választások le nem zárulnak”
– mondta, majd hozzátette: „a személy, aki ezt végre szerette volna hajtani, katonai rangot viselt a saját országa a hadseregében, ahonnan – többek között – Szerbia területére dezertált”.
HÓNAPOKIG MEGÁLLT VOLNA A GÁZSZÁLLÍTÁS
„Ha robbanás történt volna, lehetetlen lett volna megakadályozni egy nagy tűzvészt és hatalmas robbanásokat… Hónapokig nem tudtunk volna gázt szállítani Magyarországra. Ha a mi szelepünk közelében történt volna, mi is legalább egy hónapig gáz nélkül maradtunk volna”
– mondta a szerb elnök.
AZ ÜGY ELŐZMÉNYEI
Ahogy arról a Szeged365.hu részletesen beszámolt, a szerb sajtó vasárnap délelőtt arról írt, hogy gyanús tárgyakat találtak Magyarkanizsa közelében, Oromhegyesnél, a Török Áramlat szerb-magyar gázvezeték közelében. A helyszínre a rendőrség és a katonaság egyaránt kivonult. Nem sokkal később Vučić úgy nyilatkozott: nagy erejú robbanóanyagot és gyújtózsinórt találtak a helyzsínen. Később a szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója arról beszélt, hogy a gázvezetéknél talált robbanóanyag amerikai gyártmányú.
A Fidesz az eseményekre úgy reagált, hogy ez a „szuverenitásunk elleni támadás”. Később Magyar Péter is megszólalt, majd egyre hangsúlyosabbá váltak a sajtóban a kritikusabb hangvételű cikkek.



