Mindenmás

Taxist bántalmazott egy férfi Kecskeméten, de egy nő autóján is levezette a dühét

Pár percen belül elfogták a járőrök azt a 40 éves férfit, akinek könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt kell felelnie – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint kiderült, a férfi egy taxist bántalmazott Kecskeméten.

A beszámoló szerint május 16-án este egy taxisofőr egy nőt és egy férfit vett fel Kecskeméten, az egyik állomás előtt. A férfi már az indulás után hangosan szidni kezdte a sofőr egyik kollégáját, amiért korábban nem állt meg nekik. A taxis többször kérte, hogy hagyja abba a kiabálást, de az utas ekkor már vele is ordibálni kezdett. A sofőr végül úgy döntött, visszafordul, és kirakja őket ott, ahol beszálltak.

AZ UTCÁN IS BÁNTALMAZTA A TAXIST

A közlemény szerint ez azonban még jobban feldühítette a 40 éves férfit. Először a kocsiban ütötte meg a sofőrt, majd amikor megálltak, kiszállt, és többször is bántalmazta a 70 éves taxist az utcán. A megtámadott férfi az arra haladó autósoktól próbált segítséget kérni. Végül egy fiatal nő állt meg segíteni. Az agresszív férfi azonban az ő autóján is levezette a dühét: többször megrántotta az ablaktörlő lapátot, bár komolyabb kárt szerencsére nem okozott. A nő értesítette a rendőröket, a támadó és a társa pedig elmenekült.

Végül előállították a 40 éves férfit, majd könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb