Közélet

Váratlan bejelentés: lemondott a legfőbb ügyész

Dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész benyújtotta lemondását, amelyben kezdeményezte, hogy megbízatása 2026. augusztus 25-ével szűnjön meg. Közleménye szerint döntésének oka az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása, mivel állítása szerint az elmúlt időszakban személyét és az általa vezetett szervezetet politikai támadások érték.

Dr. Nagy Gábor Bálint közleményében azt írta, hogy az igazságszolgáltatás, ezen belül az ügyészség függetlenségének megőrzése a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. A legfőbb ügyész közlése szerint ennek egyértelművé tétele érdekében nyújtotta be lemondását az ideiglenes köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatával.

„Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere”

– fogalmazott közleményében.

TÁMADÁSOKRÓL ÍRT A LEGÉFŐBB ÜGYÉSZ

Dr. Nagy Gábor Bálint közleménye szerint az utóbbi időszakban személyén keresztül olyan támadások érték az ügyészséget, amelyek szerinte meghaladták az elfogadható szakmai és közéleti vita kereteit.

„Annak ellenére, hogy a megbízatásomat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembevéve láttam el”

– írta. A legfőbb ügyész hozzátette, hogy pályafutása során sem neki, sem családtagjainak nem volt kapcsolata politikai pártokkal, és a legfőbb ügyészi tisztséget valamivel több mint egy éve tölti be. Közleményében azt is állította, hogy a politikai szereplők megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő, hogy büntetőeljárások érintettjei vagy jogi képviselőik saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás szereplői, köztük az ügyészség ellen.

„VESZÉLYEZTETIK AZ ÜGYÉSZSÉG TEKINTÉLYÉT”

Dr. Nagy Gábor Bálint szerint ezek a kijelentések már nemcsak személyét és tisztségét érintik, hanem az ügyészség egészének megítélésére is hatással vannak.

„Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is”

– fogalmazott.

A FOLYAMATBAN LÉVŐ ELJÁRÁSOKRA IS HIVATKOZOTT

A legfőbb ügyész közleményében kitért arra is, hogy szerinte kedvezőtlen üzenetet hordoz, ha közéleti szereplők azért kezdeményezik egy hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltását, mert bizonyos büntetőeljárások nem az általuk várt módon alakulnak.

„Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával”

– írta.

„AZ ÜGYÉSZSÉG FÜGGETLENSÉGE NEM SZENVEDHET KÁRT”

Dr. Nagy Gábor Bálint hangsúlyozta: döntésének kizárólag az ügyészi szervezet érdeke az oka.

„Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon”

– fogalmazott.

A közlemény szerint a legfőbb ügyész lemondásával azt kezdeményezte, hogy megbízatása 2026. augusztus 25-ével szűnjön meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb