lemondás
-
Közélet
Lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
Kedden lemondott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára, most pedig az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője is. Mint kiderült,…
-
Közélet
Lemondott Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere
Kecskemét alpolgármestere, Homoki Tamás lemondott tisztségéről. A döntés a következő közgyűlés napján, október 22-én lép érvénybe. Homoki felajánlotta, hogy lemondása…
-
Közélet
Benyújtotta lemondását az Oktatási Hivatal elnöke
Az Oktatási Hivatal elnöke október 1-jei hatállyal benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek. Brassói…
-
Közélet
Lázár János bejelentette lemondását
„2026. augusztus 20-i hatállyal lemondok az országgyűlési képviselői mandátumomról” – jelentette be Lázár János közösségi oldalán. A politikus ezzel 25…
-
Közélet
Váratlan bejelentés: lemondott a legfőbb ügyész
Dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész benyújtotta lemondását, amelyben kezdeményezte, hogy megbízatása 2026. augusztus 25-ével szűnjön meg. Közleménye szerint döntésének…
-
Közélet
Sulyok Tamás: “Nincs okom a lemondásra”
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi…
-
Közélet
Meglepetés, hétfőre: lemondott a brit miniszterelnök
Június 22-én, majdnem kétévnyi kormányzás után Keir Starmer, brit miniszterelnök bejelentette, hogy lemond a miniszterelnöki, és pártelnöki pozíciójáról. Starmer támogatottsága…
-
Közélet
Lemondott a MOHOSZ elnöke
Lemondott a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöki tisztségéről Szűcs Lajos a szervezet honlapján közzétett tájékoztatás szerint. A MOHOSZ azt…







