Közélet
Vitézy Dávid: Hazahozzuk mind a 10 milliárd eurót!
Az Európai Unió helyreállítási alapjából származó források teljes, 10 milliárd eurót kitevő összegének hazahozataláról beszélt a közlekedési és beruházási miniszter pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Vitézy Dávid úgy fogalmazott: „egyetlen eurócentről sem mondunk le, azt a 10 milliárd eurót, amelyet az uniós helyreállítási alapból vállaltunk hazahozni, haza is szeretnénk hozni” – írja az MTI.
Közölte:
„a helyreállítási tervben minden egyes beruházáshoz, projekthez, jogszabályalkotáshoz egy úgynevezett mérföldkő kötődik, amelyet augusztus 31-ig teljesíteni kell, és akkor jár érte a forrás.”
Kiemelte: most már a projektek több mint fele abban a szakaszban van, hogy a mérföldkő teljesült, így a dokumentációt benyújthatják, tehát azt igazolják, hogy ténylegesen megtörténtek a szükséges beruházások, projektek, intézkedések. A fennmaradó részben pedig a véghajrában vagyunk – tette hozzá Vitézy Dávid.



