Roma ízekkel álltak a bogrács mellé, ezüst minősítéssel tértek haza az ÁGOTA Közösség fiataljai (galéria)
Káposztás ételek, bodag, kürtőskalács és egy ötvenfős csapat, amelynek már a neve is sokat elárul arról, milyen hangulatban érkeztek Kisújszállásra. Az ÁGOTA Közösség Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lakásotthonaiban élő fiatalok és az ott dolgozó felnőttek. Szeretettel Töltött Társaságként neveztek a Kivilágos Kivirradtig Fesztivál főzőversenyére, ahol roma ízekkel mutatták meg, mire képes egy összetartó közösség. A zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta őket, de ennél is többet vittek haza: közös élményeket, büszkeséget és egy olyan nap emlékét, amelyből a fiatalok is aktívan kivették a részüket.
Nemrég egy másik fiatal történetét is elhoztuk nektek a Kecskemét365-ön: Dávid egy Pest vármegyei lakásotthonból jutott el egy budapesti gimnázium kiemelt közszolgálati képzéséig, közben kollégiumban él, dolgozik, fejlesztené az angoltudását, és már az egyetemi továbbtanulást tervezi. Az ő története is jól mutatja, milyen sokat jelenthet egy lakásotthonban élő fiatal életében egy mentor, azaz egy odaadó nevelő, mentor, gyermekfelügyelő jelenléte. Kecskeméten ez különösen közel kerülhet hozzánk, hiszen az ÁGOTA Közösség a nevelőszülői hálózat mellett lakásotthonokat is működtet Bács-Kiskun vármegyében. Ha lemaradtál Dávid történetéről, itt tudod elolvasni:
Ezúttal Kisújszálláson mutatta meg egy egészen más oldalát az ÁGOTA Közösség. A Kivilágos Kivirradtig Fesztivál hagyományos főzőversenyére mintegy ötvenen érkeztek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lakásotthonokból, fiatalok és az őket segítő felnőttek együtt. Már két héttel korábban megkezdődött a készülődés, a gyerekek pedig nem csak nézőként voltak jelen. A Szeretettel Töltött Társaság névre keresztelt csapat paradicsomos szabolcsi káposztát készített füstölt oldalassal, roma módra főzött töltött káposztát, bodagot sütött, öt tálca süteményt vitt magával, a helyszínen pedig még kürtőskalács is készült. A zsűri végül ezüst minősítéssel jutalmazta a csapatot, és a kitelepülés jó hangulatát is külön kiemelte.












A bogrács mellett ráadásul egy olyan fiatal is ott volt, akinek a főzés már jóval több egy kellemes időtöltésnél. A 18 éves Bangó Nikólasz, az ÁGOTA Közösség utógondozott fiatalja szakácsnak tanul a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégiumban, szakmai gyakorlatát pedig egy mártélyi termálfürdő éttermében tölti. Elmondása szerint 12 éves kora óta érdekli a főzés, gyerekként folyamatosan figyelte a konyhában dolgozó felnőtteket, ma pedig már különösen közel állnak hozzá a kiadós, fűszeres roma ételek és a különféle pörköltek. A lakásotthonban is gyakran főz bográcsban a többieknek, a kisújszállási versenyen pedig már szakácstanulóként segítette tanácsokkal a csapatot.
A választott ételek sem véletlenül kerültek az asztalra. A töltött káposztának számos tájegységi változata ismert, az Alföldön és Erdélyben például a „takart” elnevezés is használatos, egyes vidékeken pedig kifejezetten apró töltelékeket készítenek belőle ünnepi alkalmakra. A savanyú káposztás változat hagyományosan a disznótoros és téli étkezésekhez is szorosan kapcsolódik. Kisújszállás maga is a Nagykunság egyik régi kun települése, így egy ilyen közösségi eseményen az ételek, a hagyományok és az együtt töltött idő különösen természetesen találkoznak egymással.
A napnak azonban volt egy másik, talán még fontosabb üzenete is. Dr. Koós-Szalai Beáta intézményvezető-helyettes szerint az ilyen alkalmaknak komoly közösségépítő erejük van: a fiatalok nemcsak együtt szórakozhatnak, hanem megélhetik és továbbadhatják saját értékeiket is. Az ÁGOTA Közösségben pedig több olyan tehetséges fiatal is él, aki Nikólaszhoz hasonlóan a gasztronómiában képzeli el a jövőjét. Közülük többeket októberben és novemberben Kiválósági Díjjal is jutalmaznak majd. A kisújszállási ezüst így jóval több lett egy versenyeredménynél: egy újabb alkalom arra, hogy ezek a fiatalok megmutassák, mi minden van bennük.



