Mindenmás

Baleset okozott, majd segítség nélkül elhajtott – a kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik egy ismeretlen sofőr beazonosításában (videóval)

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik egy ismeretlen sofőr beazonosításában! Mint kiderült, a sofőr az 5-ös számú főúton nem adott elsőbbséget egy másik autósnak, aki emiatt az árokba csapódott. A Kecskeméti Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indított nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2026. október 15-én 8 óra körül – Lajosmizse külterületén – az 5-ös számú főúton Lajosmizse felől Felsőlajos irányába közlekedett egy ismeretlen személy egy ismeretlen típusú, és forgalmi rendszámú személygépkocsival. A sofőr a főút 66-os kilométerénél le akart fordulni egy mellékútra, a manővert azonban úgy kezdte meg, hogy nem biztosított elsőbbséget az egyenesen, vele párhuzamosan haladó Suzuki Swift típusú gépjárműnek.

ÁROKBA CSAPÓDOTT AZ AUTÓ

A rendőrség beszámolója szerint a Suzuki sofőrje az ütközés elkerülése végett az autóját hirtelen jobbra kormányozta, aminek következtében lement az útpadkára, majd elvesztette uralmát a jármű felett és árokba csapódott. A személyautó utasa megsérült a balesetben. A baleset feltételezett okozója a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el az úgynevezett Közös tanya irányába – írja a rendőrség, akik arra kérik az állampolgárokat, hogy aki a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a telefontanú 06-80/555-111 zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívó számon.

Az esetről videófelvétel is készült:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb