-
Mindenmás
„Úgy éreztem, mintha az utánfutó beakadt volna valamibe” – mondta az M5-ös autópályán tragédiát okozó román sofőr, aki ellen vádat emeltek Kecskeméten
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a román férfival szemben, aki tavaly…
-
Mindenmás
Egy pillanatot nem tétlenkedett: szabadnapos Bács-Kiskun vármegyei rendőr segített újraéleszteni egy idős férfit az út mellett
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyik munkatársának is köszönheti az életét az az idős férfi, akit újra kellett éleszteni. Mint megtudtuk,…
-
Mindenmás
Napi pakk: 25 fok és sok napsütés jön Kecskemétre, folytatják a faápolási munkákat a Stádium utcában
Visszatér a kora nyárias időjárás Kecskemétre. Kedden már 25 fokot mérhetünk a városunkban, és napsütésből sem lesz hiány! Azt se…
-
Mindenmás
Kora nyárias idővel, és sok-sok napsütéssel folytatjuk a hetet Kecskeméten
Kedden több órára kisüt majd a nap Kecskeméten, a gomolyokból elszórtan fordulhat elő egy-egy zápor, vagy zivatar. Az északi-északnyugati szél…
-
Közélet
Küzdelem az áremelések ellen: 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni a nyugdíjasok
A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közösségi…
-
Mindenmás
Napi pakk: borongósan indítjuk a hétvégét Kecskeméten, ma van az európai nemzeti parkok napja
Hurrá, itt a hétvége! A nap ugyan felhőkkel, borongósan indul, de délután már láthatjuk a napot is Kecskeméten! A hőmérséklet…
-
Mindenmás
Szombat délutánra térhet vissza a napsütés Kecskemétre
Szombat délutánra térhet vissza a napsütés Kecskemétre, de a délelőtt folyamán még számíthatunk záporokra és gomolyfelhőkre! Az északias szél többfelé…







