-
Közélet
Elszállt a liszt, az olaj és a tojás ára is – hiába az árrésstop, 7 százalékos volt az élelmiszer-infláció márciusban
4,7 százalékos volt az infláció márciusban, ennyivel nőttek az árak tavaly márciushoz képest. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztó…
-
Mindenmás
Napi pakk: napos-felhős idő, szél és 11 fok jön ma Kecskemétre, razziázik a rendőrség az utakon
Velünk marad a felhős, borongós idő. A nap első felében még a napsütésé lesz a főszerep, majd visszatérnek a felhők…
-
Mindenmás
Nem tágít a borongós idő: kedden is velünk maradnak a felhők Kecskeméten
Kedden újra nedvesebb légtömeg érkezik fölénk, így a napos időszakok mellett ismét számíthatunk záporokra Kecskeméten. Késő délután észak felől csökkenni kezd…
-
Mindenmás
Összeégett holttestet találtak Kiskunmajsán, egy része még lángolt, mikor rátaláltak (+18)
Egy teljesen összeégett holttestet találtak hétfő reggel Kiskunmajsán a záportározók területén. Egy helyi fiatal nő éppen munkába tartott, amikor észrevette,…
-
Mindenmás
Egyhetes razziát hirdetett a rendőrség, és 24 órás Speedmarathon is lesz a héten Kecskeméten
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján 2025. április 7. és április 13. között hazánkban, így Kecskeméten is…
-
Mindenmás
Árokba hajtott egy nyerges vontató Nyárlőrincnél, teljes útlezárás van a helyszínen
Hétfőn délelőtt letért az útról és árokba hajtott egy nyerges vontató a 44-es főút 21-es és 22-es kilométere közötti szakaszán,…
-
Közélet
Hazafias nevelésben részesítik a tanárokat a következő tanévtől, előzetesen szűrni fogják, ki lehet iskolaigazgató
Már csak azok a pedagógusok jelentkezhetnek intézményvezetői képzésre, akiknek központilag engedélyezik. Január elsejétől ugyanis az új iskolaigazgatói megbízások előfeltétele lesz…
-
Mindenmás
Napi pakk: ma még kiélvezhetjük a tavaszias időjárást Kecskeméten, ezen a napon született Bródy János és Szente Vajk
Még egy napig élvezhetjük ki a tavaszias időjárást Kecskeméten, majd estétől egy markáns hidegfront hoz csapadékot városunkba, és jócskán visszaesik…







