-
Mindenmás
Aszfaltoznak Kecskeméten, a Dózsa György úton
Javában zajlanak az útépítések Kecskeméten, most éppen a Dózsa György úton dolgoznak a munkások, a Katona József Gimnázium előtt. Az…
-
Mindenmás
Visszamenőleges béremelést kapnak a kecskeméti postások
“A háború és szankciók miatti nehéz gazdasági helyzet ellenére is átlagosan mintegy 10 százalékos keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások…
-
Mindenmás
Emeljük kalapunkat: a hétfői csúfos vereség miatt ingyen látogatható lesz az SG Kecskemét következő mérkőzése
Hétfőn a címvédő Haladás csapatát fogadta az SG Kecskemét futsal csapata a Messzi István sportcsarnokban: a kecskemétiek 8-3-as vereséget szenvedtek,…
-
Sport
Tarolt a Kecskeméti TE: Katona Bálinté a legszebb gól márciusban, Szabó István pedig a hónap edzője lett
Szokásához híven március hónapban is kiosztotta a legjobbaknak járó díjakat az M4Sport és a Magyar Labdarúgó Szövetség. A négy kiosztott…
-
Mindenmás
Napi trash: áldásért ment az egyik kecskeméti templomba, de inkább táskát lopott
Még 2023. március 20-án tért be egy gyanútlan asszony az egyik kecskeméti templomba. Imádkozni érkezett, táskáját egy szék alá tette,…
-
Mindenmás
A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium diákjainak tartott előadást a rendőrség az online bántalmazás megelőzése érdekében
Az iskola rendőre névre hallgató programsorozat keretében tartott foglalkozást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálynak főelőadója az egyik kecskeméti gimnáziumban.…
-
Mindenmás
Megterhelő nap volt a tegnapi a vármegyei tűzoltóknak, számos balesethez riasztották őket
Koccanásokkal és balesetekkel zajlott a hétfő Bács-Kiskun vármegyében, egy tűzesethez és 5 műszaki mentéshez is riasztották a tűzoltókat – tudtuk…
-
Mindenmás
,,Az az én gyerekem, megöllek titeket” – ordította a rendőröknek a férfi, miután elrendelték gyermekének nevelőszülőnél való elhelyezését
Letartóztattak egy férfit, aki rendőrökre támadt, miközben azok gyermekei nevelőszülői elhelyezését biztosították egy gyámügyi eljárás alapján – közölte a Központi…







