-
Közélet
Hatalmas gesztus a kecskemétiektől: elárverezik Nagy Krisztián mezét, amelyben kettőt vert a Fradinak, az összeget pedig jótékony célra fordítják
,,Örömmel tettem eleget a KTE jótékonysági célú felkérésének, amellyel a Jó Szívvel estély sikerét, egyben orvosi műszer beszerzését szeretnék elérni.”…
-
Kikapcs
Nőnap, a kecskeméti színház színészeivel: itt lesz többek között a Reggeli egykori műsorvezetője is
Igazán különleges programra invitálja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház március 8-án a hölgyeket. A színház három férfi színművésze is…
-
Sport
Hajrá, Kecskemét: a hétvégi bravúr után holnap a Ligakupában vár komoly feladat a KTE-Piroska Szörpre
Miután szombaton hatalmas küzdelemben, drámai végjátékot követően bravúros döntetlent játszott a Kecskemét, kedden már a Ligakupában vár komoly feladat a…
-
Mindenmás
Késeléssel fenyegette meg áldozatát egy fiatal férfi Kecskeméten, mielőtt kirabolta volna – a rendőrök elkapták
Még múlt pénteken érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságra kora hajnalban. Miután a járőrök a helyszínre értek, a bejelentő elmondta,…
-
Mindenmás
Büszkeség: Elismerésben részesültek vármegyénk szakemberei a nemzetközi polgári védelem napján
Közös ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg a Nemzetközi Polgári Védelem Napjáról a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Polgári…




