Sport

Dübörög előre a Kecskeméti TE! Új rekord született – nyolc mérkőzés óta veretlen jelenleg csapatunk az NB I-ben

Szinte megállíthatatlanul dübörög előre a Kecskeméti TE! Két teljes kör után továbbra is a második helyen áll a bajnokságban, és 22 forduló után szinte már teljesítette is a csapat a szezon előtt kitűzött célt, így bizakodva vághatnak neki az utolsó fordulóknak, tudatta a klub.

MÁR NINCS OLYAN CSAPAT, MELY ELLEN NE SZERZETT VOLNA PONTOT A BAJNOKSÁGBAN A KTE

A szezon kezdete előtt a klub a biztos bennmaradást tűzte ki célul, amihez 38-40 pont elérését tartotta szükségesnek a szakmai stáb. Az első két körben ezt tulajdonképpen már teljesítette is a csapat, hiszen 20, majd 16 egységet begyűjtve már 36-nál jár összességében az együttes, ráadásul hosszú ideje tartják a második helyet is a tabellán. Már nincs olyan csapat, mely ellen ne szerzett volna pontot a bajnokságban a KTE, ez tulajdonképpen már a tavaszi nyitányon, a MOL Fehérvár elleni sikerrel biztossá vált. A legjobb mérlegük egyelőre négy pont egy riválissal szemben, ezek közé a csapatok közé tartozik az FTC, az Újpest, a Kisvárda, a Vasas, a Paks és a ZTE.

A KECSKEMÉTI CSAPAT TOVÁBBRA IS A LEGKEVESEBB VERESÉGET SZÁMOLJA

A Ferencvárossal egyetemben továbbra is a legkevesebb (2) vereséget számolja Szabó István csapata, az első körben Székesfehérváron, a másodikban Mezőkövesden maradtak a kecskemétiek pont nélkül. Hazai pályán a második legtöbb pontot gyűjtötték – szintén a Ferencváros mögött, mely hozzájuk hasonlóan veretlen otthon – ráadásul tavaly február óta nem kaptak ki a Széktói Stadionban. Ami a további szigorú számtant illeti, az ötödik legtöbb szerzett gól (31), a második legkevesebb kapott (22) áll a KTE neve mellett, a 12 döntetlen pedig a legtöbb a mezőnyben. 

ÚJ REKORD: NYOLC MÉRKŐZÉS ÓTA VERETLEN A KTE AZ NB I-BEN

Nyolc mérkőzés óta veretlen a KTE jelenleg az NB I-ben, ami idén új rekord, korábban hét mérkőzésen át nem talált legyőzőre a csapat, akkor azonban Mezőkövesden vereséget szenvedtek. A házi gólkirály kettő kör után Katona Bálint (7 góllal), aki egyben a teljes mezőny legeredményesebb utánpótlás korú játékosa, őt Nagy Krisztián (5) és Banó-Szabó Bence (4) követi. Az előkészítésekben Banó-Szabó Bence vezet 7 gólpasszal, akit Szuhodovszki Soma próbál utolérni 6-tal. Banó-Szabó további 4 gólt is jegyez, így a legtöbb gólban ő vállalt főszerepet (11).

Forrás és fotó: kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb