Kecskeméti arcok

Ilyen még nem volt Kecskeméten: Petőfi Sándor segítségével igazoltatták az autósokat a rendőrök

Hatalmas ötlettel álltak elő a kecskeméti rendőrök a Petőfi 200 emlékév alkalmából: a közúti igazoltatásokhoz nem kisebb személyt hívtak segítségül mint a forradalmár, nemzeti hős költőnket, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakját, a kiskőrösi születésű Petőfi Sándort, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az autósok igazoltatása során nem csupán a rendőrök ellenőrizték a kecskeméti autósokat, hanem Petőfi Sándor is feltűnt a színen, aki kis műveltségi vetélkedőre invitálta a közlekedőket. Először is arról faggatta az autósokat, felismerik-e ki ő. A többség sikeresen átment az első vizsgán, bár volt, aki Rózsa Sándorra tippelt. A következő kérdés során Petőfi verscímeket kellett felsorolniuk az autósoknak, s mint a videóból is kiderült, ez nem okozott problémát a megkérdezetteknek. Egy kicsit nehezebb feladat volt már idézni ezekből a versekből, de úgy tűnik a Nemzeti Dal és az Anyám tyúkja olyan frissen él még mindenki emlékeiben Kecskeméten, mintha tegnap tanulták volna az iskolapadban.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb