Kikapcs

Megérkezett a Petőfi múzeumbusz Kecskemétre, meg is lestük a Szent István szobornál

Csütörtökön begördült a Petőfi Sándor 200. születési évfordulójának alkalmából mozgó múzeumbusz a kecskeméti Szent István szoborhoz, ahol megelevenedik híres költőnk karaktere, valamint életművének kiemelkedő darabjaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Igaz, március 23-24-én, azaz ma és holnap csak előzetesen bejelentkezett iskolai csoportok látogatására van fenntartva a múzeumbusz, kívülről körbejártuk azt, és hoztunk is pár képet róla Nektek.

A KIÁLLÍTÁS SORÁN MEGISMERKEDHETNEK AZ ÉRDEKLŐDŐK PETŐFI KARAKTERÉVEL ÉS ÉLETMŰVÉNEK KIEMELKEDŐ DARABJAIVAL EGY ÚJ KONTEXTUS MENTÉN

A vándorkiállítás a dinamizmusáról ismert alkotó (költő és szerkesztő) karakterét és életművének kiemelkedő darabjait mutatja be. Nem elsősorban az életrajz, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntések, helyzetek, kontextus mentén ismerik meg a látogatók Petőfi Sándort. A buszba belépve képeken és szövegeken keresztül a már beérkezett költővel találkozik a látogató. Petőfi az utazáson keresztül idézi fel múltjának egyes állomásait és fejtegeti jövőjének titkát, terveit, kísérőnk lesz a kiállítás bejárása során.

Március 25-26-án, szombaton és vasárnap 10.00-18.00 óra között már bárki számára látogatható lesz a vándorkiállítás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb