Mindenmás

Ismeretlen kerékpárost keresnek a kecskeméti rendőrök, a Ti segítségeteket kérik

Ismeretlen kerékpárost keres a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, tudatták közleményükben. Mint írták, március 22-én 6 óra 30 perc körül az 54-es számú főúttal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, a Daimler út magasságában két biciklis ütközött össze, de a vétlen félről később kiderült, hogy súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. március 22-én 6 óra 30 perc körül az 54-es számú főúttal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, a Daimler út magasságában egy feltehetőleg piros színű női vázas kerékpárral közlekedett egy ismeretlen személy.

A KÉT KERÉKPÁROS ÖSSZEFEJELT

Haladása során, a kerékpárúton egy jobbra ívelő kanyarban nem követte az út vonalvezetését, emiatt áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és nekiütközött a szemből érkező biciklisnek. A két kerékpáros összefejelt, ezt követően mindketten elvesztették uralmukat a járművük irányítása felett és a kerékpárútra estek. Ezután megbeszélték a történteket és továbbhajtottak. A vétlen fél a helyszín elhagyását követően rosszul érezte magát, majd kórházba ment, ahol kiderült, hogy súlyosan megsérült.

A körülmények tisztázása érdekében kérjük, hogy az ismeretlen kerékpáros hívja fel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy fáradjon be a Kecskeméti Rendőrkapitányságra.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb