Sport

Veretlenül zárta a csoportot az U19-es magyar futsal-válogatott Hollandiában, de nem volt elég a továbbjutáshoz – így értékeltek az SG Kecskemét Futsal játékosai

Büszkén, fantasztikus mérkőzéseket követően térhet haza Hollandiából az U19-es magyar futsal-válogatott, akik az Eb-selejtezőkön a maximumot kihozva magukból veretlenül zárták a csoportot.

A SORS FINTORA, HIÁBA SZEREPELTEK REMEKÜL A SRÁCOK, AZ NEM VOLT ELÉG A CSOPORT GYŐZELEMHEZ

Legyőzték a házigazdákat, majd döntetlent játszottak Spanyolországgal, utoljára de nem utolsó sorban pedig Andorrát fektették két vállra. A sors fintora, hogy sajnos ez sem volt elég a továbbjutáshoz, ugyanis a címvédő spanyolok jobb gólkülönbséggel nyerték a csoportot.

“A CSAPAT AZ ELVÁRTAKON FELÜL TELJESÍTETT”

A nemzetközi szereplést követően az SG Kecskemét Futsal két fiatal kiválósága, Kajtár Mátyás és Haász Benjámin értékelték az eredményeket. Kajtár Mátyás elmondta, szerinte a csapat az elvártakon felül teljesített, és sikerült kiadniuk magukból a maximumot. “Sajnos nem sikerült a továbbjutás, de nem búslakodhatunk, emelt fővel zártuk a tornát. Hétfőn folytatódik a felsőházi rájátszás úgyhogy mostantól már csak arra koncentrálunk, hogy eredményesek tudjunk lenni Veszprémben” – mondta el Kajtár Mátyás.

NINCS MEGÁLLÁS, JÖN A HÉTFŐI VESZPRÉM ELLENI KÜZDELEM

Haász Benjamin is arról számolt be, mennyire jól érezte magát a viadalokon. “A profi körülményeknek köszönhetően, és a csapat nagy szíve miatt várakozáson felüli eredményt értünk el ezzel a 7 ponttal, egy olyan csoportban, ahol ott volt a címvédő spanyol válogatott is. Természetesen álmodoztunk arról, hogy kijuthatunk az Eb-re, de a realitás az volt, hogy tisztességesen helytálljunk. A hétfői, Veszprém elleni meccsre próbálom kipihenni magam amennyire lehet, mert egy nagyon fontos meccs lesz” – nyilatkozta Haász Benjamin.

Fotók: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb