Mindenmás

Tartozást mentek behajtani: szamurájkarddal támadtak egy helybéli férfira Kecskeméten, fogva akarták tartani, amíg nem fizet

Még 2022 júniusában egy 31 és 47 éves férfi egyikük kecskeméti otthonába csalta 44 éves ismerősüket, aki mit sem sejtve sétált be a csapdába. Ezután megverték és egy szamurájkarddal megfenyegették őt, hogy nem hagyhatja el a házat, végül egy óvatlan pillanatban kereket tudott oldani. Az egyik támadó azóta is letartóztatásban, míg társa bűnügyi felügyelet alatt van, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A TÁMADÓ TARTOZÁSA KIEGYENLÍTÉSÉT KÖVETELTE A SÉRTETTŐL

A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik szobában többször bántalmazták a sértettet, valamint a jelenlegi adatok szerint egy szamurájkarddal felfegyverkezve megfenyegették, hogy a lakóingatlant addig nem hagyhatja el, amíg az egyik támadó jogosnak vélt anyagi követelését ki nem egyenlíti. A támadók nem sejtették, hogy a sértett akkor még fiatalkorú fiúval érkezett, aki miután megunta az utcán várakozást bement az ingatlanba, ahol meglátta az ismerősét, miközben bántalmazzák a férfiak. A támadók őt is megfenyegették a kard segítségével. Egy óvatlan pillanatban a sértettek el tudtak szaladni.

AZ EGYIK TÁMADÓ UTOLÉRTE A MENEKÜLŐ FÉRFIT, MAJD MEGVERTE ÉS ELVETTE ÉRTÉKEIT

A közeli benzinkútnál a fiatalabb elkövető az idősebb férfit utolérte, majd miután földre vitte, az értékeitől is megszabadította, majd továbbszaladt. A sértettek végül hazamentek, majd a közeli rendőrőrse mentek, ahonnan kórházba szállították a megsérült férfit.

EMBERRABLÁS A VÁD AZ ELKÖVETŐK ELLEN

A kecskeméti rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a két férfit. Velük szemben – őrizetbetételük mellett – személyi szabadság megsértése miatt indítottak nyomozást, mely átminősítését követően tavaly már emberrablás miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb