Sport

Minden a kecskemétieknek sem sikerülhet: kikaptak az első meccsen, a bronzért játszhatnak a KTE kosarasai

Tegnap este játszotta első meccsét a Magyar Kupa négyes döntőjében a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A Hírös városiak sajnos kikaptak a Szombathelytől, így a Szolnoki Olajbányász ellen harcolhatnak a bronzért.

A KTE 82-68 arányban kapott ki az alapszakasz győztesétől, a Szombathely csapatától tegnap este, így a Szolnoki Olajbányász ellen küzdhetnek meg a harmadik helyért. A döntőben a Szombathely ellenfele majd a Tisza-partiakat búcsúztató Sopron lesz.

A meccs előtt Forray Gábor is megosztotta gondolatait:

A Szolnok ugyanolyan kiváló csapat, mint a Falco. Nem mi vagyunk ennek a mérkőzésnek sem az esélyesei, de szombaton is megmutattuk, hogy méltó ellenfelei voltunk a bajnoki címvédőnek. Azon dolgozunk, hogy mentálisan és fizikálisan is a legjobb formánkat tudjuk ma hozni. Új nap, új esélyek. Az elődöntőből a pozitívumokat levonva szeretnénk ma győzni, és megszerezni a bronzérmet.  Szurkolóinkra számítunk, bízom benne, hogy a végén együtt ünnepelhetünk

mondta el a vezetőedző.

A TEGNAP ESTI MECCS ÖSSZEGZÉSE

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 82-68 (29-20, 14-20, 18-15, 21-13)

Magyar Kupa, elődöntő Budapest, Tüskecsarnok

Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Tőzsér Dénes Kelemen, Makrai Márton (Balogh László György)

Szombathely: Pot 6, Kovács 3/3, Brown 21/15, Tiby 21/9, Keller 8. Csere: Perl 12, Krivacevic 3, Cowels 8/6, Barac -, Sövegjártó -, Horváth -, Takács -, 

Kecskemét: Townes 17, Ivkovic 3/3, Klobucar 11/6, Dramicsanin 10/6, Karahodzsics 16. Csere: Wittmann 3/3, Kiss D. 4, Kucsera 3/3, Fazekas -, Tóth 1, Tóth -.

Borítókép: KTE Kosárlabda FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb