Sport

Régi – új játékossal erősít a Kecskeméti TE: Gréczi Márton hazatért Szegedről a Hírös városba

Gréczi Márton visszatért Kecskemétre. Mint ahogy a klub beszámolt róla, új játékossal bővült a Kecskeméti TE kerete, miután mindenben megegyeztek a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától érkező Gréczi Mártonnal. A fiatal támadó a KTE saját nevelésű játékosa, így tulajdonképpen hazatér a Hírös városba.

Gréczi Márton igazi labdarúgó famíliában nőtt fel, hiszen édesapja, idősebb Gréczi Gábor annak idején a magyar korosztályos válogatottakat is végig járta, míg bátyja, ifjabb Gréczi Gábor a Kecskeméti TE színeiben lett NB I-es játékos. Marci tehetségére szintén korán felfigyeltek az izsáki utánpótlásban, ahonnan 2011-ben került a KTE-hez.

A NAGYOK KÖZÖTT A 2017/2018-AS SZEZONBAN LÉPHETETT PÁLYÁRA ELŐSZÖR

Számolatlanul lőtte a gólokat a korosztályos csapatokban, és bekerült az U15-ös utánpótlás válogatottba is, nem meglepő módon 2015-ben le is csapott rá az MTK. A kék-fehéreknél mutatkozhatott be a felnőttek között, a tartalékok között rögtön kétszer volt eredményes első meccsein, majd nagyok között, akkor az NB II-ben a 2017/2018-as szezonban léphetett pályára először. 

JÁTSZOTT A TISZSAKÉCSKÉNÉL ÉS BÉKÉSCSABÁNÁL IS

2018 nyarán az MTK egy évre kölcsönadta a Tiszakécskének, ahol éppen Szabó István keze alatt dolgozhatott a másodosztályban. A felnőttek közt első teljes idényében 18 mérkőzésen egy gólt szerzett, majd a Békéscsaba vásárolta meg, ahol 28 tétmérkőzésen már 6 gól és 4 gólpassz került a neve mellé.

2020 NYARÁN IGAZOLT SZEGEDRE

2020 nyarán igazolt Szegedre, ahol első idényében 24 találkozón egyszer talált be, a tavaly negyedik helyig menetelő együttesben azonban 32 fellépésén 2 gól mellett 7 gólpasszt ért el. Marci egyik nagy erénye robbanékonysága, illetve gyorsasága, amivel tovább bővítheti a kecskeméti csapat támadójátékának fegyvertárát. A 22 esztendős támadó természetesen szép emlékekkel tér vissza Kecskemétre, és izgatottan várja, hogy nevelő egyesületében mutatkozhasson be az NB I-ben, ami gyerekkori vágya volt.

“HATALMAS MEGTISZTELTETÉS, HOGY REMÉLHETŐLEG ITT MUTATKOZHATOK BE AZ NB I – BEN”

“Bács-Kiskun megyei gyerekként hatalmas megtiszteltetés és élmény számomra, hogy remélhetőleg itt mutatkozhatok be az NB I-ben. Itt születtem, itt futballoztam az utánpótlásban, így egy álmom válhat valóra ezzel. Ismerős a környezet minden szempontból számomra, Varga Bencével és Pejovics Danilóval Szegeden játszottam együtt, Banó-Szabó Bencét és Szalai Gabit a kecskeméti utánpótlásból ismerem jól, Szuhodovszki Somát pedig az MTK-ból. Támadóként gólokkal és gólpasszokkal tudom leginkább segíteni a csapatot, de természetesen a közös cél, a bennmaradás a legfontosabb. Bátyám is ellátott természetesen tanácsokkal, hiszen neki már van múltja az NB I-ben a KTE-vel, de a személyes célom az, hogy mérkőzések és gólok számában túl tudjam szárnyalni, úgyhogy garantáltan menni fog a szikra köztünk. Három kemény mérkőzés vár ránk most egy hét alatt a ZTE, a Fehérvár és a Paks ellen. Jó lenne természetesen minél több pontot szerezni. Hazai pályán hagyományosan nagyon erős klub a KTE, de Fehérvárról is jó lenne egy szép eredménnyel távozni – mondta Gréczi Márton.

Forrás és fotó: kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb