Sport

Igazán büszkék vagyunk: Marques Townes, a KTE-Duna Aszfalt kosarasa lett a Magyar Kupa legponterősebb játékosa

Igazán büszkék vagyunk: Marques Townes, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét amerikai-dominikai kosarasa lett a Magyar Kupa legponterősebb játékosa, tudatta a klub a jó hírt.

Mint írták, az amerikai-dominikai kosárlabdázó, Marques Townes szerint szép teljesítmény volt a csapattól, hogy a Magyar Kupában a négy közé kerültek, és a rájátszásban is ez a cél lebeg a szemük előtt.

A LEGJOBBAK KÖZÖTT KÉPVISELTÜK KECSKEMÉTET

“Pakson nagyot küzdöttünk, és ennek gyümölcse volt a budapesti négyes döntő” – mesélte Marques Townes. “Úgy vélem, hogy a későbbi győztes Falco ellen jól játszottunk, és csak pár apróságon múlt, hogy nem tudtunk bravúrt végrehajtani. A Szolnok ellen is mindent megtettünk, de el kell ismerni, jobbak voltak a Tisza-partiak. Összességében nem lehetünk csalódottak, hiszen a legjobbak között képviseltük Kecskemétet” – értékelt a kosárlabdázó.

“EURÓPAI PÁLYAFUTÁSOM ALATT EZ AZ ELSŐ ILYEN ELISMERÉSEM, NAGY BECSBEN TARTOM”

Elmondta, számára külön megtiszteltetés, hogy a legponterősebb játékos címért járó díjat megkapta. “Európai pályafutásom alatt ez az első ilyen elismerésem, így nagy becsben tartom. Ez nem csak az én érdemem, hanem mindenkié. A csapattársaké, szakmai stábé, és természetesen szurkolóinké is. Nélkülük ez nem sikerült volna. A legfontosabb most azonban, hogy szombaton az Alba ellen kiegyenlítsünk a playoff párharcban, és kiharcoljuk majd a bajnokságban is a legjobb négy közé kerülést. Mindent megteszünk majd, ez a cél lebeg a szemünk előtt” – mondta az amerikai-dominikai kosárlabdázó.

Forrás és fotó: ktekosar.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb