Közélet

Több évtizedes álom vált valóra: átadták a kecskeméti Katona József Gimnázium új, multifunkcionális sportcsarnokát

Több évtizedes álom vált ma valóra: ünnepélyes keretek között április 14 – én, pénteken átadták a kecskeméti Katona József Gimnázium új, multifunkcionális sportcsarnokát. Az átadón köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Csáki Tibor, az intézmény igazgatója, Szabó István, korábbi igazgató, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és az MLSZ részéről Vámos Tibor.

A Dunszt Ferenc Tornacsarnok, melyet az iskola egykori testnevelő tanáráról neveztek el, 1700 négyzetméteren, közel egymilliárd forintból – melyet 30 százalékos önkormányzati, illetve 70 százalékos TAO forrás tett lehetővé – épült fel. A létesítmény méltó helyszíne lesz a sportolni vágyóknak: napközben az iskola diákjai számára nyújt megfelelő helyet valamennyi sportághoz, délután pedig a kecskeméti sportegyesületek vehetik azt birtokba, például a futsalosok.

Fotók: Katona József Gimnázium FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb