Mindenmás

Egy kiskőrösi lézerfejlesztő csapatnak köszönhetően jutottak el a világűrbe Petőfi Sándor versei

A Petőfi Emlékév alkalmából gondolt nagyot egy kiskőrösi lézerfejlesztő csapat: a világon elsőként, fény formájában küldtek emberi hangot a világűrbe. Helyi diákok négy nyelven szavalták el Petőfi verseit, amelyek már az űrben keringenek – szúrta ki az Index.

A kiskőrösi Petőfi-szobor mögé telepített kilenc panelt a lézerfejlesztő csapat, amelynek mindegyike 144 lézersugarat tartalmaz. A lézertechnikával foglalkozó cég nem bízta a véletlenre a dolgot, a világ legerősebb lézereit használta az akcióhoz. Erre azért volt szükség, hogy a fénybe kódolva fel tudják küldeni a helyi születésű költő verseit. A 30 jelentkező diák magyarul, angolul, németül és kínaiul szavalat verseket, ezáltal Petőfi Sándor lett az első olyan ember, akinek a versei kijutottak a világűrbe.

AZ SEM JELENT PROBLÉMÁT, HA VALAMILYEN TÁRGYNAK VAGY BOLYGÓNAK ÜTKÖZIK A FÉNY

A kilőtt fény, miután túljutott a légkör alsó rétegén, szabadon terjedhet tovább. A szervezők szerint 15 százalékos veszteség képződik, mire a világűrbe ér az üzenet, viszont onnantól teljesen szabadon terjedhet tovább, így az sem jelent problémát, ha valamilyen tárgynak vagy bolygónak ütközik a fény, mert továbbhalad, más irányban – magyarázzák a szervezők az RTL Híradó riportjában. Emberi hang egyébként ilyen formában még nem keringett az űrben, de ugyanez a csapat korábban Miamiban készített már olyan berendezést, ami egy helyi rádió zenéjét juttatta el a világűrbe.

Borítókép: Vasvári Tamás/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb