Kecskeméti arcok

“Ha minden rendben van, munkánk nem látszik, ha valamit nem csinálunk jól, megakadhat a szertartás” – kecskeméti lelkipásztor lát el fontos feladatot a hétvégi pápalátogatás során

Különleges és megtisztelő feladatot lát el Hatházi Róbert, a kecskeméti Szent Család-plébánia vezető lelkipásztora Ferenc pápa magyarországi látogatása során: a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson már bizonyított csapatával látja el a Kossuth téri szentmise sekrestyei szolgálatát, írta a Magyar Kurír.

A SZENTATYA HÁROM NAPOT TÖLT BUDAPESTEN

Mint ismeretes, Magyarországra látogat Ferenc pápa. A szentatya a tervek szerint április 28-án érkezik Budapestre. A Vatikán közlése szerint a háromnapos útján találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, valamint az ukrajnai menekültekkel is, írta meg a Szeged365.hu. A szentatya mindhárom nap Budapesten marad, a programja az alábbiak szerint alakul majd:

  • Április 28-án pénteken a Sándor-palota előtt köszöntik a pápát, aki ezután találkozik Orbán Viktorral és Novák Katalinnal;
  • Majd a Karmelitában a diplomáciai testülettel;
  • 29-én szombaton a pápa a Papp László Sportarénában találkozik a fiatalokkal,
  • ugyanezen a napon a Rózsák terén lévő Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban találkozik a menekültekkel és a szegényekkel;
  • Látogatásának zárásaként 30-án délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren tart majd szentmisét.

“HA MINDEN RENDBEN VAN, MUNKÁNK NEM LÁTSZIK, HA VALAMIT NEM JÓL CSINÁLUNK, MEGAKADHAT A SZERTARTÁS”

Hatházi Róbert, a kecskeméti Szent Család-plébánia vezető lelkipásztora elmondta, ezen a vasárnapi szentmisén látja majd el csapatával a sekrestyei szolgálatot. „Háttérfeladatot látunk el: ha minden rendben van, nem látszik, ha viszont valamit nem csinálunk jól, akkor megakadhat a szertartás” – mondta el a lapnak a rá váró feladatokról a lelkipásztor. Hozzátette, nincs másik liturgikus cselekmény a pápalátogatás alkalmából, ezért a vasárnapi misére korlátozódik tevékenységük. A sekrestye ellátása, a szentmiséhez kapcsolódó liturgikus eszközök megfelelő időben, megfelelő helyre juttatása és a papok áldoztatása a feladatuk.

PONTOS UTASÍTÁSOK SZERINT LÁTJÁK EL FELADATAIKAT

Mint a lelkipásztor elmondta, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz hasonlóan ezúttal is pontos utasításokkal érkezetek a vatikáni liturgikus felelősök a szentmisét illetően. A Vatikán szertartásfelelősei már a bejárásra is térképpel érkeztek, amely mutatta, kinek hova kell majd állnia, mit kell csinálnia, hogyan kell mozognia. Meghatározták a liturgikus eszközöket is.  “Nekünk az a feladatunk, hogy megvalósuljon, amit kérnek. Nagy hangsúlyt fektettek az időkorlátokra, amelyek között mozoghat a szentmise. Az áldoztatás 6-10 perc lehet legfeljebb, ehhez mérten kell készülnünk megfelelő számú áldoztatóval” – árulta el a lelkipásztor.

Forrás: magyarkurir.hu/szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb