Sport

“Minden idegszálunkkal a bronzcsatára kell készülnünk” – kikapott a Haladástól az SG Kecskemét Futsal, jön a mindent eldöntő csata a Veszprém ellen

Hétfő este játszotta a felsőház utolsó mérkőzését az SG Kecskemét Futsal a szombathelyi Haladás Sportcsarnokban, ahol az ellenfele a listavezető Haladás volt. Igaz, mondhatni tét nélküli volt a Kecskemét szombathelyi szereplése, amelyen négy meghatározó játékosuk hiányában léptek parkettre. A házigazda az első félidőben magabiztos előnyre tett szert, a találkozó hajrájában azonban rájuk tudott ijeszteni a Hírös városi alakulat, de a pontszerzés elmaradt, így a végén 4-3-ra kikapott a Kecskemét. 

A címvédő Haladás nyerte a férfi futsal NB I felsőházi rájátszását, amely hétfőn ért véget. A szombathelyiek az utolsó fordulóban házigazdaként 4-3-ra nyertek a Kecskemét ellen. A döntő másik résztvevője, a felsőházban második helyezett Berettyóújfalu 5-3-ra kikapott Veszprémben. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó finálé első meccse csütörtökön 19 órakor kezdődik Szombathelyen. A második találkozó jövő hétfőn, a harmadik jövő csütörtökön lesz. A bronzéremért a Veszprém és a Kecskemét küzd majd egymással. Az alsóház utolsó két helyezettje, az ELTE-BEAC és a Rubeola FC kiesett az élvonalból.

“MINDEN IDEGSZÁLUNKKAL A BRONZCSATÁRA KELL KÉSZÜLNÜNK”

“Egy izgalmas mérkőzést vívtunk a felsőház győztesével. Mindkét oldalon rengeteg helyzetet láthattak a szurkolók. Az első félidőben jobb volt a Haladás, de úgy vélem, hogy nem volt három gól a két csapat játéka között. Sok lehetőséget elpuskáztunk, ám a hajrában Kajtár megtörte a jeget és lőttünk még kettőt, küzdöttünk a végsőkig. Egy góllal bizonyult jobbnak a vasi gárda, ez reálisnak mondható. Idén nem tudtuk őket legyőzni. Azon fogunk dolgozni, hogy a következő szezonban ez már sikerüljön. Mostantól minden idegszálunkkal a bronzcsatára kell készülnünk, amelyet a Veszprémmel vívunk majd. Szeretnénk érmet szerezni, és történelmet írni, ehhez viszont rengeteg munkára és koncentrációra lesz szükség a következő hetekben” – értékelte a mérkőzést Marko Gavrilovic sportigazgató.

A zárófordulóban az is kiderült, hogy a Veszprém lesz az SG Kecskemét Futsal ellenfele a bronzéremért folyó párharcban. Az egyik csapat három győzelméig tartó csata első felvonása május 26-án, pénteken lesz 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban. A belépés ingyenes!

Forrás és fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb