Sport

Győzelem Sopronban! A 7. helyen zárták a 2022-23-as bajnoki évadot a kecskeméti kosarasok

Szerdán Sopronban zárta a 2022-23-as bajnoki évadot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A mérkőzés során többször is elléptek Forray Gábor tanítványai, ám a házigazdák szorossá tették a végjátékot. Végül a Sopron hazai pályán 83-86-ra kikapott a Kecskeméttől, így a Hírös városiak nyerték meg 2-1-es összesítéssel a férfi kosárlabda NB I hetedik helyéért rendezett párharcot.

“Szeretnénk köszönetet mondani a játékosaimnak, kollégáimnak. Köszönöm továbbá a szponzoroknak, Kecskemét városának, hogy lehetővé tették, hogy ebben a szezonban is biztosították a stabil hátteret, és csak a kosárlabdával kellett foglalkoznunk. Ez a mai világban komoly dolog. Véresen komolyan vettük a tegnapi mérkőzést is, szerettük volna megszerezni a 7. helyet. Úgy gondolom, hogy sikeres szezon áll mögöttünk, hiszen a bajnokságban is, és a kupában is tisztességgel helytálltunk. Soha rosszabbat. Szurkolóinknak is jár az elismerés természetesen, hiszen sokszor átsegítettek minket hullámvölgyeken. Sok sikert kívánok mindkét csapatnak a következő évadra” – értékelte a mérkőzést Forray Gábor, vezetőedző.

ÖSSZEGZÉS

Sopron KC – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-86 (19-21, 20-27, 22-20, 22-18)
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 7-8. helyért, 3. meccs
2023. május 24., szerda 17:00 Novomatic Arena
Játékvezetők: Goda László, Farkas Gábor, Minár László
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor

Sopron: Joseph 25/9, Supola 9/3, Sitku 12/9, Takács 8/6, Molnár 14. Csere: Schöll 6, Csátaljay 2, Csendes 7/3, Keller -.

Kecskemét: Townes 15, Ivkovic 9/9, Wittmann 10/6, Dramicanin 18/12, Karahodzsics 14. Csere: Kiss D. 10, Fazekas 3/3, Tóth Barna 7/3.

A párharcot 2-1-re a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nyerte.

Forrás és fotó: ktekosar.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb