Mindenmás

Rugdosta és ütlegelte a rendőröket az a pár, akitől két kiskorú gyermeket vitt el nevelőszülőkhöz a gyámhivatal

A rendőrökre támadt az a pár, akitől két gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél rendelt elhelyezni a gyámügy még márciusban. A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság már korábban letartóztatta a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a gyanú szerint a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt élettársával, az ügyészség most az élettársat hallgatta ki gyanúsítottként, tudtuk meg a Központi Nyomozó Főügyészségtől.

TARTOTTAK AZ APA AGRESSZÍV VISELKEDÉSÉTŐL, EZÉRT RENDŐRI SEGÍTSÉGGEL ÉRKEZTEK A GYÁMHIVATAL MUNKATÁRSAI

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal egyik járási hivatala március 20-án két kiskorú gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél rendelt elhelyezni. Mivel a gyámhivatal előzetes eljárása során felmerült, hogy tartani kell az apa agresszív fellépésétől, a határozat végrehajtása rendőri segítséggel történt. Amikor a kormánytisztviselők kézbesíteni akarták a határozatot az édesanyának, ő kiabálva trágár szavakkal illette a járási hivatal dolgozóit, majd telefonon értesítette az élettársát.

A NŐ ELLENÁLLT, MIKOR A KORMÁNYTISZTVISELŐ MEGPRÓBÁLTA ELVINNI A GYERMEKET

A megalapozott gyanú szerint miközben az egyik kormánytisztviselő megpróbálta elvinni a gyermeket a helyszínről, a nő a kislányt a ruházatánál fogva rángatni kezdte azért, hogy kiszakítsa a kormánytisztviselő kezéből. A végrehajtási eljárásban közreműködő rendőrök felszólították a nőt, hogy ne akadályozza a kormánytisztviselők munkáját és működjön együtt a hatósággal. Mivel a nő erre nem volt hajlandó, a rendőrök előzetes felszólítás után testi kényszert alkalmaztak vele szemben. Eközben a nő megfeszítette magát és sikítozott, majd a rendőrök irányába rugó mozdulatokat tett, amelynek során az egyikük lábát legalább egyszer eltalálta.

AZ IDŐKÖZBEN MEGÉRKEZŐ ÉDESAPA MEGPRÓBÁLTA MEGÜTNI ÉS MEGRÚGNI A RENDŐRÖKET

Az időközben megérkező édesapa üvöltve fenyegetni kezdte a hivatalos személyeket, majd többször megkísérelte megütni és megrúgni az egyik rendőrt, végül az élettársát két oldalról biztosító rendőrökre támadt, de a feléjük irányzott ütések és rúgások nem értek célt. Amikor a rendőrök a férfit bilincselték, élettársa sietett a segítségére és az intézkedés megakadályozása érdekében két kézzel ráfogott az egyik rendőr vállára, és megpróbálta őt lerántani a férfiról.

A NŐT GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI, A FÉRFI LETARTÓZTATÁSÁT MEGHOSSZABBÍTOTTÁK

A nyomozó ügyészség 2023. május 23-án hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki nem tett vallomást. A bíróság az ügyészség indítványára a férfi letartóztatását két hónappal meghosszabbította.  

Az elkövetésről és az elfogásról készült videót IDE kattintva nézheted meg.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb