Kecskeméti arcok

“Ezért vagyunk” – bajai és szegedi rendőrök siettek a beteg lányukat szállító bajba került család segítségére

Az igazi Hősök köztünk élnek: emberségből jelesre vizsgáztak május végén a szegedi és a bajai rendőrök, akik azonnal a segítségére siettek annak a családnak, akik miközben beteg lányukat fuvarozták haza a pécsi egyetemről lerobbantak autójukkal az úton valahol Baja közelében.

Igazán kedves köszönő levelet kapott a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség. A levelet egy édesapa írta, aki ily módon köszönte meg a rendőrök áldozatos munkáját és segítségét, amit a bajban számára és családja részére nyújtottak.

CSÜTÖRTÖK ESTE JÖTT A TELEFON LÁNYUKTÓL, HOGY NEM ÉRZI JÓL MAGÁT

Mint az édesapa írta, lányuk azzal hívta fel őket múlt hét csütörtök este, hogy 39 fokos láza van, nem érzi jól magát. A szülők első dolga péntek reggel természetesen az volt, hogy útra keltek beteg gyermekükért, hiszen ilyen állapotban nem engedhették, hogy busszal jöjjön haza. Mint az édesapa részletezte, ő négy éve gyengénlátó, már leadta a jogosítványát, így felesége vezette le az utat.

A GÉPKOCSI AKKUMULÁTOR HIBÁT JELZETT

Körülbelül 30 kilométer megtétele után már a hazafelé úton a gépkocsi akkumulátor hibát jelzett, majd ezután jött a kegyelemdöfés: Baja előtt körülbelül 10 kilométerre a kocsi megadta magát és nem indult tovább. “Ott álltunk tehetetlenül, egy ismeretlen területen. Egy beteg lány, egy tehetetlenül feszült anya és egy szintén a tehetetlenségtől feszült apa” – írta az édesapa a levelében.

KÉT SZEGEDI RENDŐR SIETETT A SEGÍTSÉGÜKRE

Megmentőik két rendőr személyében érkeztek. Két szegedi rendőr tartott éppen arra ugyanis Pécsről, akik rögtön megálltak látva a bajbajutott családot és segítettek nekik betolni a járművet, ami szerencsére ezt követően el is indult. A szegedi rendőrök még ekkor sem hagyták magára a családot, bekísérték őket egy bajai benzinkúthoz.

A KOCSI NEM SOKKAL EZUTÁN ÚJRA MEGADTA MAGÁT, KÉT BAJAI MOTOROS RENDŐR ÉRKEZETT TOVÁBBI SEGÍTSÉGKÉNT

A benzinkút kihajtójánál azonban az autó újra megmakacsolta magát és nem indult tovább. Ekkor a szegedi egyenruhások a helyi kollégáktól kértek segítséget. Két bajai motoros rendőr sietett ekkor a segítségükre, akik rögtön telefonálni kezdtek, igyekeztek kideríteni, mi okozhatja a hibát, majd egy szakember ismerősüket is a helyszínre hívták.

“EZÉRT VAGYUNK”

Mint kiderült, a gépjármű akkumulátor cserére szorul, így a bajai rendőrök kíséretében elmentek egy akkumulátor kereskedésbe, ahol még az alkatrész cserét is megvárták az egyenruhások, majd amikor megbizonyosodtak arról, hogy a család biztonságban folytathatja az útját, akkor mentek csak tovább. “Mikor megköszöntem nekik, csak ennyit mondtak a rendőrök: ezért vagyunk!” – idézte fel az édesapa. Ezt követően szerencsére a család épségben hazaért.

“NEM TUDOM ÉRZÉKELTETNI AZT, AMIT AKKOR IS, MOST IS ÉRZEK”

“Ilyen mértékű önzetlen segítséggel, jó szándékkal nem tudom, mikor találkoztam utoljára! Nem tudom érzékeltetni azt, amit akkor is, most is érzek/éreztünk! A négy ember, aki nem hagyott magunkra a bajban ezt őszintén, minden kötelezettség nélkül, önzetlenül tette” – zárta hálás sorait a rendőrségnek címzett levelében az édesapa.

Forrás: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb