Mindenmás

Fittyet hánytak a törvényre: eltiltás alatt vezető sofőrök akadtak a kiskőrösi rendőrök horgára

A kiskőrösi rendőrök csütörtökön két olyan sofőrrel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást, akik fittyet hánytak a velük szemben hozott jogerős bírói ítéletre. Egy 31 éves izsáki lakos és egy 23 éves dunatetétleni férfi akadt a rendőrök horgára, akik eltiltás alatt, érvényes jogosítvány nélkül ültek a volán mögé – tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

IGAZOLTATÁSKOR BUKOTT LE

Tájékoztatásuk szerint egy 31 éves izsáki lakost június 1-jén 10 órakor igazoltattak a járőrök. Kiderült, hogy a sofőrt a járásbíróság a járművezetéstől még 2022-ben eltiltotta, így őt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A 23 ÉVES FIATAL MEGPRÓBÁLT ELMENEKÜLNI AZ ŐT IGAZOLTATÓ RENDŐRÖK ELŐL

Őrizetbe vették azonban azt a 23 éves dunatetétleni lakost, aki jól tudta, hogy vaj van a füle mögött, ezért próbált elmenekülni a rendőrök elől. A férfi egy Citroennel közlekedett Bócsa tanyás területén, amikor a körzeti megbízott igazoltatni akarta – a rendőr gyanította ugyanis, hogy a sofőrnek nincs érvényes jogosítványa.

AZ AUTÓN EGY MÁSIK KOCSI RENDSZÁMA VOLT FELSZERELVE

Az autó vezetője nem állt meg, hanem kivonta magát az intézkedés alól. Azt nem lehet tudni, hogy mire gondolhatott, amikor elhajtott, hiszen a helybéli egyenruhás jól ismerte, így a segítségül hívott járőrök közreműködésével röviddel később elfogta. A körzeti megbízott sejtése valósnak bizonyult: a férfit a Kiskunhalasi Járásbíróság még tavaly eltiltotta a vezetéstől. Ám a sofőr bűnlajstroma ezzel nem ért véget: a jármű ellenőrzésekor kiderült, hogy arra egy másik kocsi rendszáma van felszerelve.

A FÉRFIT ŐRIZETBE VETTÉK

Az egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb