vezetés
-
Közélet
Novák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt az ENSZ közgyűlésen
Novák Katalin államfő vezeti a magyar delegációt, amely részt vesz az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáján, ahol a köztársasági elnök…
-
Mindenmás
“Jó bulinak tűnt” – elkötötte főnöke autóját, hogy könnyebben hazajusson egy 17 éves fiatal Bugacon
A kezdetben jó ötletnek tűnő diákcsíny rendőrségi intézkedéssel ért véget annak a 17 éves fiatalnak a számára, aki elkötötte főnöke…
-
Mindenmás
Résen voltak rendőreink: horogra akadt három olyan sofőr is Kecskemét környékén, akik jogosítvány nélkül vezettek
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei a napokban három olyan sofőrt állítottak meg, akik a jogszabályok szerint nem vezethettek volna, ugyanis nem…
-
Mindenmás
Sűrű napja volt szerdán a rendőröknek: ittasan, jogsi nélkül, valamint eltiltás alatt vezető sofőröket füleltek le az utakon Kecskeméten és környékén
Nem unatkoztak rendőreink szerdán sem. Mint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, tegnap több településen, ittas vezetés, járművezetéstől való eltiltás, illetve…
-
Mindenmás
Fittyet hánytak a törvényre: eltiltás alatt vezető sofőrök akadtak a kiskőrösi rendőrök horgára
A kiskőrösi rendőrök csütörtökön két olyan sofőrrel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást, akik fittyet hánytak a velük szemben hozott jogerős bírói ítéletre.…
-
Mindenmás
Egy nap alatt három, a járművezetéstől eltiltott sofőr akadt a rendőrség horgára Kecskeméten és környékén, akár több éves börtönbüntetés is várhat rájuk
Több éves szabadságvesztéssel is járhat, ha valaki úgy ül volán mögé, hogy eltiltották a járművezetéstől. Tegnap mégis többen elkövették a…