Sport

Fortuna most nem volt kegyes a kecskeméti futsalosokhoz: kikaptak a Hírös városiak a Veszprémtől

Fortuna most nem volt kegyes az SG Kecskemét Futsal csapatához: 2:3-ra kikaptak a Hírös városiak a Veszprémtől pénteken, a bronzcsata harmadik meccsén, a Messzi István Sportcsarnokban.

Ezúttal is kiélezett összecsapást láthattak a kilátogató szurkolók, amely ismét hosszabbítást hozott. A végén a Veszprém tudta a maga javára fordítani a mérkőzést, és átvette a vezetést a párharcban, így jelenleg az állás 2-1 a Veszprém javára.

“HISZEK BENNE, HOGY MI VAGYUNK A JOBB CSAPAT”

“Mit is mondhatnék egy ilyen hihetetlen meccs után? Először is gratulálok a Veszprémnek a győzelmükhöz. Domináltunk az egész meccsen, talán az utolsó fél év legjobb produkcióját mutattuk be, mégsem mi nyertünk. A futsal egy olyan sportág, ha nem használjuk ki a lehetőségeinket, akkor azt megbünteti az ellenfél. Hiszek benne, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Most a legfontosabb, hogy kitisztítsuk a fejünket, és hinnünk kell magunkban, hogy megfordítjuk a párharcot. Hétfőn mindent megteszünk a győzelemért. Továbbra is egyértelműen a bronzérem megszerzése a célunk” – értékelte a mérkőzést Marko Gavrilovic sportigazgató.

ÖSSZEGZÉS

SG Kecskemét Futsal – Veszprém Futsal 2-3 (1-0, 2-2) Férfi futsal NBI 3. helyért, harmadik mérkőzés
2023.06.02., péntek 18:30
Messzi István Sportcsarnok

A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. Az állás 2-1 a Veszprém javára.

Forrás és fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb