Mindenmás

Napi jó hír: egészen 2009-ig a Kecskeméti Kisvasúton szolgált, most hazatért az Ezüst Nyíl, a Vasúttörténeti Alapítvány sínbusza

Az úgynevezett Ezüst Nyíl egészen 2009-ig, a Kecskeméti Kisvasút bezárásáig a környéken teljesített szolgálatot, majd miután az bezárt, utána Balatonfenyvesre, később pedig Kemencére került. Most hazatért Kecskemétre, a Kiskunsági Hajtánypálya közlése szerint pedig komoly szerepet szánnak a kis járműnek a kisvasút újraélesztésében, így az a bezárt Kecskeméti Kisvasút egy szakaszán kialakított hajtánypályán idézheti meg a dicső múltat.

Még 2020-ban indult a kezdeményezés a Kecskeméti Kisvasúton, hogy a bezárt vonalat a korábbiaktól eltérően, szabadidős elfoglaltságot, kikapcsolódást nyújtó hajtánypályaként lehessen használni – írja az iho.hu. A lelkiismeretes munkát végezetül siker koronázta: a közlekedési hatóság 2022-ben megadta az engedélyt a hajtányforgalomra. Az első, vasúttörténeti jelentőségű hajtánytalálkozót még tavaly augusztus 12-én (a Kecskeméti Kisvasút napján) tartották Bugacon, ahol 15 motoros hajtány mutatkozott be a KK kiskunmajsai szárnyvonalán, köztük a kisvasút legendás Kék Hintója is.

AZ EZÜST NYÍL MOST HAZATÉRT, ÁM LESZ MÉG VELE DOLOG BŐVEN

Mint ahogyan a Kiskunsági Hajtánypálya közösségi oldalán beszámolt róla, a Vasúttörténeti Alapítvány 95 55 84-28 207-8 pályaszámú járműve, más néven az Ezüst nyíl becenévre hallgató sínbusz hazatért egykori otthonába, Kecskemétre. A hajtánypálya közössége a bejegyzésben köszönetet mondott mindenkinek, aki a jármű megőrzésében, tárolásában részt vett. A képeken jól látható, hogy a kis sínbusz nincs kirobbanó formában, ezért ráfér majd némi felújítás, mint a Hajtánypálya posztjában olvasható: ,,Komoly szerepet szánunk neki kisvasutunk újraélesztésében, és bízunk benne, hogy mihamarabb személyforgalomban is közlekedhet. Amíg azonban járművezetőink típusismereti képzése megtörténik, a gépész kollégáknak is akad még némi feladata.”

Az Ezüst Nyilat egyébként nyugdíjas éveire a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány vette pártfogásába, majd felújítás után a bugaci kispöfögések és hajtánytalálkozók népszerű fellépője volt, a jármű egy balatonfenyvesi, majd kemencei kitérő után most visszatért Kecskemétre – közölte a zj66.bloglap.hu.

 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb