Mindenmás

Leütötte és kirabolta a kocsma tulajdonosát, majd a zsákmányból cigit és alkoholt vásárolt – most vádat emeltek ellene

Rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy többszörös visszaeső férfival szemben a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség, aki a vendéglátóhely zárása közben ájultra verte és kirabolta a tulajdonost.

A vádirat szerint a kiskunfélegyházi férfi ez év január 14-én az esti órákban egy helybeli szórakozóhelyen italozott – közölte az Ügyészség. Záróra után rátámadt és a fején háromszor megütötte az éppen zárást végző tulajdonost – az ügy sértettjét -, aki ettől eszméletét vesztette. A rabló a sértett zsebéből több mint 100 ezer forintot vett el, majd a vendéglátóhelyre bejutva, a kasszából további, mintegy 50 ezer forintot magához véve távozott. A bántalmazás következtében a sértett arccsontja is eltört. A vádlottat a kiskunfélegyházi nyomozók másnap elfogták, addigra azonban a rabolt pénzből szeszes italt és cigarettát vásárolt, így mindössze 12 ezer forintot találtak nála.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfit rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb