Közélet

Játszva minden könnyebb: izgalmas feladatokkal ismerkedhettek a közlekedés szabályaival a kecskeméti óvodások

A „Biztonságosan az iskolába” 10 várost érintő rendezvénysorozat kilencedik állomásaként kedden a kecskeméti Corvina Óvoda Csokor utcai tagóvodájában szerveztek a nagycsoportos óvodások számára közlekedésbiztonsági programot, ahol a játékos feladatok mellett közlekedésbiztonsági eszközöket is tartalmazó ajándékcsomagot osztottak szét a gyerekek között.

TÍZ VÁROSBAN SZERVEZTÉK MEG A PROGRAMOT, KÖZTÜK KECSKEMÉTEN

A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) támogatásával megvalósuló program keretében 10 ezer nagycsoportos óvodás kap közlekedésbiztonsági ajándékcsomagot. A csomagok átadása 10 várost érintő roadshow keretében valósul meg május 16. és június 15. között Budapest XII. kerületében, Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon.

ORSZÁGOSAN, ÉVENTE MINTEGY 600 HÉT ÉV ALATTI GYERMEKET ÉR VALAMILYEN KÖZLEKEDÉSI BALESET

A KTI adatai szerint, országos átlagban, évente mintegy 600, hét év alatti gyermeket ér valamilyen közlekedési baleset, ezért a biztonságos közlekedésre nevelést már az óvodában kell kezdeni. A KTI programja is ebben segít, hiszen a gyermekek játékos formában tanulhatják meg a közlekedés alapvető biztonsági szabályait, ismerkedhetnek a táblákkal, a járművekkel.

AZ AJÁNDÉKCSOMAGOK LÁTHATÓSÁGI MELLÉNYT, HÁTIZSÁKOT ÉS ISKOLASZEREKET TARTALMAZNAK

Az új kezdeményezésben a nagycsoportból ballagó gyermekek felfrissíthetik közlekedésbiztonsági ismereteiket és a rendezvény keretében – a biztonságos közlekedésüket segítendő – ajándékcsomagot is kapnak, ami amellett, hogy a biztonságos iskolába jutásban segíti majd őket, a tanévkezdéshez szükséges eszközök egy részét is tartalmazza. Így az egységcsomagokban fellelhetőek olyan eszközök, melyek segítségével a gyalogosan közlekedő gyermekek még láthatóbbak, jobban észlelhetőek lesznek (láthatósági hátizsák, mellény). Emellett a csomagban találhatók olyan eszközök is, amelyek az iskolába készülő gyermekek hasznára lehetnek (órarend, üzenőfüzet, színesceruza, hegyező stb.)

“ÓRIÁSI ÉLMÉNY VOLT A KICSIK SZÁMÁRA EZ A JÁTÉK”

“Régóta tartó, szakmai együttműködés van városunk és a KTI között, hiszen 2006 óta közlekedési tanulmányainkat, stratégiai tervezésünket az intézet munkatársai segítik. Most egy más lehetőséget ajánlottak fel számunkra, és örömmel álltunk elébe. Látva most a gyerekeket, mondhatom, hogy jól döntöttünk, hiszen színesíteni tudtuk a napjukat, és a megszokottól eltérő program felhívta a figyelmüket arra, mennyire fontos a biztonságos közlekedés. Remélem, amikor hazaviszik az ajándékcsomagot, amit az ÉKM és a KTI jóvoltából Kecskeméten minden ballagó óvodásnak ki tudunk osztani, tudnak játszani, gyakorolni a benne található eszközökkel, közösen a nagyobb testvérekkel és a szülőkkel. Óriási élmény volt a kicsik számára ez a játék. Abban a jó helyzetben vagyunk, hogy az óvoda épülete és környezete megújult 2016-ban, és KRESZ pálya is rendelkezésre áll. Remélem, hogy a mai nap élményét, szép emlékét a gyerekek haza tudják vinni, meg tudják őrizni a szívükben” – mondta el a rendezvénnyel kapcsolatban Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.

Forrás és fotók: Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb