Sport

Remek hír kedd délutánra: szerződést hosszabbított az SG Kecskemét Futsal saját nevelésű ifjú titánja a klubbal

Jó híreket kaptunk az SG Kecskemét Futsal háza tájáról. A klub saját nevelésű ifjú titánja, Kajtár Mátyás kettő plusz egy éves szerződéshosszabbítást írt alá a klubbal.

MINDÖSSZE 17 ÉVES AZ ÍGÉRETES TEHETSÉG

A mindössze még csak 17 esztendős játékos meghatározó tagja az U20-as csapatnak, és a felnőtt mezőnyben is rendre lehetőséget kapott a szakmai stábtól az élvonalban a mögöttük hagyott szezonban. További büszkeségre ad okot, hogy az U19-es nemzeti válogatottnál is folyamatosan számolnak Kajtár Mátyással.

AZ UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN CSAPATA LEGGÓLERŐSEBB JÁTÉKOSA VOLT

Mint a klub írta, a 2022-23-as évadban az utánpótlás korosztályban csapata leggólerősebb játékosa volt, összesen 29 alkalommal talált be. Sőt, a felnőttek között is eredményes tudott lenni öt alkalommal. A klubvezetés elkötelezett a helyi kötődésű tehetségek megtartása mellett, így nem volt kérdés, hogy szeretnének hosszabbítani Kajtárral. A kettő plusz egy éves kontraktus aláírásáról így nyilatkozott az ifjú futsalos:

“ITT TANULTAM MEG A FUTSAL ALAPJAIT”

“Hálás vagyok az SG Kecskemétnek, hiszen itt tanultam meg a futsal alapjait, és mindig támogattak az edzők és csapattársak. Nagyon örültem, hogy számolnak velem a jövőben is, igyekszem meghálálni a bizalmat. Remélem, hogy az előttünk álló szezonban is sok győzelmet szerzünk, és szép sikereket érünk el közösen” – mondta Kajtár Mátyás.

Forrás és fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb