Sport

Már egy évtizede öregbítik Kecskemét hírnevét: jubileumi szezont zárt a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia

Kerek évfordulót ünnepelt június 14-én, szerdán a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Megtartották ugyanis a 10. jubileumi évzáró ünnepségüket, ahol köszöntötték a jelen bajnokait és a búcsúzó végzősöket, írta meg a BB1.hu.

Többszáz fiatal kosaras gyűlt össze szüleikkel és edzőikkel együtt a kecskeméti Akadémia épületében, ahol szerdán megtartották a szokásos szezonzárót, mely során a legidősebbek ballagására is sor került.

MIND A LÁNY, MIND A FIÚ SZAKÁG KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEKET ÉRT EL

Mint a lap írta, mind a lány, mind a fiú szakág kiemelkedő eredményt ért el. A lányoknál a serdülő csapat a B döntőbe jutott, a kadett gárda az A döntőben országos harmadik lett. Számtalan válogatott meghívó érkezik és a tehetségeikre is országosan felfigyeltek.

A fiú szakág is eredményesen képviselte Kecskemét városát, hiszen mindhárom kiemelt korosztálya országos döntőbe jutott. Kégel Tamás szakágvezető emellett még hozzátette, a felnőtt férfi csapat – több egykori akadémistával a keretben – szintén menetelt az NB I/A-ban és a Kupa döntőben, és mint mondta: az utánpótlás, illetve a felnőttek sikere együtt jár.

ÁTADTÁK A KECSKEMÉT ÍGÉRETES TEHETSÉG DÍJAT

A város vezetése az eddigi eredményeket értékelve és a jövőbeli sikerek reményében Kecskemét Ígéretes Tehetség Díjban részesítette Sinka-Pálinkás Szofit. Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere az ünnepség keretében személyesen adta át a díjat és köszöntötte az egybegyűlteket. 

Forrás: bball1.hu

Fotók: Szeberényi Gyula Tamás FB oldala/bball1.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb