Mindenmás

Napi szürreál: 11 éves fiával ment biciklit lopni Kiskőrösön, a rendőrök elkapták

A rendőrségre még 2023. június 17-én délután érkezett bejelentés, mikor egy asszony felismerte az utcán a kisfia kerékpárját eltulajdonító személyt, amelyet még két nappal korábban lopott el valaki az iskola udvaráról – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az esetet korábban egy kamera is rögzítette, ennek segítségével szúrta ki a szemfüles sértett a tolvajt. A rendőrök egy percet sem haboztak, azonnal a helyszínre siettek, ahol elcsípték a férfit. A gyanúsított lakásán végzett házkutatás alkalmával megkerült a gyermek kerékpárja. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a 11 éves fiával ment bűnözni a gyanúsított, ezért a lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is kihallgatták. A rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb