Közélet

Lemond Varga Judit, igazságügyi miniszter

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter, írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap kedden arról írt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben.

Varga Judit most a Magyar Nemzetnek azt mondta: „Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

ORBÁN VIKTORRAL IS KÖZÖLTE A DÖNTÉST

Varga Judit már Orbán Viktorral is közölte döntését. A Magyar Nmezetnek úgy fogalmazott: „Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.” Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az elmúlt négy évet, felemelő érzés volt számára a magyar érdekek képviselete.

Azt viszont nem erősítette meg a Magyar Nemzetnek, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP listavezetője az EP-választáson. Annyit árult el csupán, hogy valóban az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét. Varga Judit szerint a jövő évi EP-választásnak nagy a tétje, konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben akar aktív szerepet vállalni.

2019-BEN LETT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER

Varga Judit 2019-ben nevezték ki igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlót váltotta a tárca élén, akiből szintén EP-képviselő lett. A Telex megjegyzi, hogy Varga Judit magánélete sokáig téma volt a sajtóban: márciusban derült ki, hogy elválik férjétől, Magyar Pétertől, aki korábban a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt. A házaspár korábban a balatoni házukra felvett 10 milliós csok miatt került a figyelem középpontjába. Idén májusban derült ki, hogy Varga Judit visszafizetett a támogatást. Varga neve a Schadl-Völner-ügyben is előkerült, a korrupcióval vádolt egykori államtitkár a bíróságon azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter szoros figyelem alatt tartotta a végrehajtói ügyeket. Az is kiderült, hogy Varga találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar vezetőjével.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb