Sport

Véget ért a Kecskeméti TE edzőtábora, a záró edzőmeccsen vereséget szenvedtek

Ez most nem sikerült: a szlovéniai edzőtábor zárásaként a kecskemétiek Varasdra utaztak, ahol a horvát élvonalbeli NK Varazdin vendégeként játszottak edzőmeccset. Szoros mérkőzésen, a félidőben még vezetve, végül 2-1-es vereséget szenvedtek Horvátországban.

Két győztes edzőmeccs után ez most nem sikerült, noha a Hírös városiak még vezettek a félidőben. A KTE a 28. percben szerzett vezetést, ekkor  Banó-Szabó nagyon erőszakosan, a tizenhatoson belül rácsapott egy szabad labdára, majd az alapvonalról, balról pontosan tette középre, Pálinkás az ötös sarkáról a rövid felsőbe lőtt, ezzel 0-1-re alakítva az állást. A félidőben Szabó István ismét sorcserét alkalmazott, de a második játékrészben is bőven megvoltak a KTE lehetőségei. Ennek ellenére a második félidő felénél egyenlítettek a hazaiak, Teklic egy jó átvétel után 20 méterről a jobb felsőbe lőtt. Tíz perccel a vége előtt meg is fordította a meccset a horvát csapat, egy indítást a kilépő Fadgyas már nem tudott elfejelni, Brodic ezt követően aztán az üres kapuba passzolt éles szögből, 17 méterről.

SZABÓ ISTVÁN SZERINT EBBŐL A MECCSBŐL IS LEHET TANULNI

,,Veszíteni soha nem szeretünk, de be kell látni, hogy a második játékrészben azért az ellenfél fölényben játszott. Külön is venném a félidőket. Az első tíz percben kicsit bizonytalanok voltunk, középpályán nagy területeket engedtünk, illetve helyzetek is adódtak az ellenfél előtt. Utána taktikailag erre megoldást találtunk, gólt rúgtunk, akár növelhettük is volna a különbséget. Szünetben sort cseréltünk, sok fiatal kapott lehetőséget. Velük is elégedett voltam, a rutin hiányzott viszont, amit az ellenfél ki is használt. Ott is akadt azért helyzetünk, így pozitívan értékelem a mérkőzést, sérültünk sem lett, ami fontos szempont volt, ezért is adtunk csak 45 perces terhelést, mert nagyon fáradtak az izmok a harmadik hét végére. Tanulni kell persze ebből a meccsből is, mert jó erőkből álló ellenfelünk időnként nehéz helyzetbe hozott minket. Ha ezeket a hibákat ki tudjuk javítani, akkor elégedettek lehetünk.” – mondta a KTE vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb