Közélet

Borzasztóan büszkék vagyunk: kecskeméti személyek és intézmények is honismereti kitüntetésben részesültek a parlamentben

Az Országos Honismereti Akadémia jótékonysági estjével 2023. július 9-én vasárnap, Budapesten, a Ludovika épületében kezdetét vette az 50. Országos Honismereti Akadémia. Az idei évben az ötnapos rendezvény központi témája a honismereti jubileum mellett a 150 éves Budapest születésnapja, a főváros létrejötte és fejlődése. A rendezvényen ezúttal kecskemétiek és Bács-Kiskun vármegyeiek is honismereti kitüntetést vehettek át.

A rangos eseményre hazai szervezetek mellett a határontúli civil szervezetek képviselői is érkeztek, ami nem csoda, hiszen köztudott, hogy ez az évenként ismétlődő nagy találkozó a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti közösségi programja. A jubileumi rendezvényen – a hazai és határontúli civilszervezetek képviselőin kívül – a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület tagjai is aktív résztvevőként voltak jelen, az egyesület kecskeméti és Bács-Kiskun megyei tagjai szép számmal képviseltették magukat. A Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnökségének javaslatára ezen a rangos rendezvényen több vármegyei személy és intézmény vehetett át honismereti kitüntetést. A díjazottak:

  • Honismereti Munkáért Emlékérem kitüntetést kapott Ádám Andrásné és Ádám András (Kecskemét)
  • Honismereti Munkáért emléklapot kapott Papp Klára gyűjteménykezelő, Helytörténeti Gyűjtemény, Lajosmizse és Prof. Dr. Kürti László, a Lajosmizsei Helytörténeti és Kulturális Egyesület elnöke

NEM CSAK SZEMÉLYEKET, INTÉZMÉNYEKET IS DÍJAZTAK A RENDEZVÉNYEN

Az eseményen nem csak személyeket, hanem intézményeket is díjaztak. A honismereti munka támogatói közül a Honismereti Szövetség elismerésben részesítette az alábbi intézményeket:

  • Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár – Az átadáson az intézmény és Bujdosóné dr. Dani Erzsébet igazgató asszony képviseletében jelen volt Virág Barnabás igazgatóhelyettes és Egyediné Gál Erika, a Helyismereti Gyűjtemény vezetője, aki átvette az emléklapot
  • Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára – Az intézmény képviseletében jelen volt és az emléklapot átvette: Dr. Tóth Szilárd levéltáros

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb