Sport

Kecskeméti büszkeség: bekerült az U19-es válogatott keretébe a KTE fiatal tehetsége

Még a hónap elején számoltunk be arról, hogy egy fiatal, 18 éves tehetséggel bővül a Kecskeméti TE kerete: Kovács Kolos először a próbajátékon bizonyított, majd a felkészülési meccseken is jól szerepelt, most pedig a korosztályos válogatottba is meghívót kapott – közölte a klub.

Vasárnaptól keddig az U19-es válogatott edzőtáborában mutathatja meg magát a KTE fiatal játékosa, Kovács Kolos. A nemzeti csapat programjában ezúttal mérkőzés nem szerepel, egy összetartáson ismerkedhet meg a nemzeti csapat légkörével a kecskemétiek 18 éves játékosa. Kovács Kolost nyáron szerződtették a Hírös városiak a Ceglédi VSE-től, azóta minden felkészülési meccsén játszott az NB I-es csapatban, a Honvéd ellen már gólt is szerzett – tudatta a KTE.

16 ÉVESEN MÁR BEMUTATKOZOTT A FELNŐTT CSAPATBAN CEGLÉDEN

Kovács Kolos Cegléden kezdett el futballozni, az utánpótlást teljes egészében a CVSE kötelékében járta végig, ahol rendre az idősebbek között is játéklehetőséget kapott. A 2021/2022-es idényben, csupán 16 esztendősen már bemutatkozhatott a Cegléd felnőtt csapatában, sőt, összesen 20 tétmérkőzésen lépett pályára az NB III-ban és a Magyar Kupában, utóbbi sorozatban első gólját is megszerezte. Az előző szezonban már egyértelműen alapembere volt a Ceglédnek, 27-szer kezdett, 6-szor csereként lépett pályára, csupán egy tétmeccset hagyott ki az egész szezonban, mely során három bajnoki találatot is jegyzett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb