Kikapcs

Lovaglás, tanya exatlon, rodeó bika: vasárnap startol a családi lovasnap Tiszaalpáron

Újra nyár, újra lovasnap Tiszaalpáron: a Bársony Lovasudvar és az Egészséges Bács-Kiskunért csapata már harmadik alkalommal szervezi meg nyári lovasnapját, július 30-án, vasárnap, tudtuk meg Bács-Kiskun vármegye önkormányzatától.

Tájékoztatásuk szerint az előző két évben is már hatalmas érdeklődés mellett került megrendezésre Tiszaalpáron a családi lovasnap. A házigazda Bársony Lovasudvar (Petőfi Sándor utca vége)  most vasárnap (július 30.) délután 16 órától várja a kilátogatókat sok-sok színes programmal.

SZÍNES PROGRAMOK VÁRNAK AZ ÉRDEKLŐDŐKRE

Természetesen most is a lovak játsszák majd a főszerepet, így például a lovaskocsikázás mellett lovaglás illetve tanya exatlon is található a palettán, és mivel idén is a családoké a főszerep, a kicsiktől a nagyokig többek között ugrálóvár, rodeó bika, csillámtetoválás és arcfestés is várja az érdeklődőket. Sőt, mint írták, az Egészséges Bács-Kiskunért csapata most is rengeteg ajándékkal várja a résztvevőket a sátrainál.

Az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség (Bácssport) közös kezdeményezése, amely járásonként 1, azaz összesen 11 sportrendezvényt foglal magába. A paletta igazán széles: futás, kerékpározás, zarándoklat, de nordic-walking és teljesítménytúra is szerepel a listán, így mindenki megtalálhatja a kedvére való mozgásformát.

További infókat ITT érhetsz el.

Forrás: bacskiskun.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb